Bagi László: Kod Rodan és a Tûz

Tizenkét éves korom óta többféle mesterséget kipróbáltam, féléves ciklusokban. Tizennégy évesen kerültem Erif Dorian mester kezei alá, néha a szó szoros értelmében is, persze megérdemelten, hisz játszottam a tûzzel, mind szellemileg, mind fizikailag. Mindig is igyekeztem a tûz közelébe kerülni, inaskodtam a kovácsnál, a gyertyakészítõnél, késõbb a tûzõröknél is, igaz ugyan, mihelyt tizenegyet ütött az óra nekem is nyugovóra kellett térnem.

Testvéremmel, Eorl Rodannal, aki lócsiszárként és kocsisként tevékenykedett, gyakran lovagoltunk ki a közeli erdõbe, vagy a tavakhoz úszni, hogy utána kellemesen meleg tûz mellett szárítkozzunk meg. Az édes, vakító, forró tûz mellett.

Dorian mester azonban más volt, mint én. Általában véve is különbözött a többiektõl. Õ egy másik tûzrõl beszélt mindig, amit ember szemmel sosem láthat. Mindig azt mondta nekem:

- Ej, te ördögök levében fürdõ gyerek! Mindig csak a lángokra veted tekinteted, kifelé bámulsz szikrázó csillagszemeiddel abból a buta fejedbõl. Miért nem keresed meg az igazi Tüzet?

És én Kod Rodan pimaszul csak annyit feleltem erre:

- Maga meg mindig fagyosan néz, bõrig ázva is inkább vacog, mintsem ide ülne hozzánk a tûzhöz.

És persze nemcsak pimasz voltam vele, de hazudtam is. Nemcsak neki, de magamnak is, hiszen perzselõ volt a tekintete. De nem fájt, valami olyasmi lüktetett benne, ami mindig megnyugtatott, olyannyira, hogy újabb és újabb csínyeket követtem el. Megégettem a kezem, egy bottal parazsat lõttem mesterem ruhájára, s egy alkalommal kis híján felgyújtottam az erdõt. De mit sem érdekelt.

Aztán egy nap, ki tudja miért, hiszen kiskorom óta játszópajtásom volt a kovács lánya, de mikor a szemeibe néztem, éreztem, hogy tûz fut át rajtam. Tûz. Hát nem csak a fa lobban lángra. Hanem a mellkasom és az arcom is… És persze hogy kinevetett. Az az õrült lány… Én meg vöröslõ fejjel rohantam el, s összeroskadva ültem le egy fa alá.

- Nocsak, tüzet fogott az ifjú úr! – halottam dörögni fölöttem Dorian mester hangját. Amint felnéztem, a szemeibe pillantottam, és lágy lángocskák szóltak hozzám onnan újra.

- Ne pityeregj már, no! Elmúlnak a gondtalan gyermekévek, ez az élet rendje. - és mosolygott.

- S te ennek örülsz mester? – kérdeztem könnyeimet nyelve.

- Igen. Hiszen ez az elsõ szikra, amit nem kovakõvel gyújtasz az erdõben – s kajánul vigyorgott hozzá – hanem a szívedben. Elkezdõdik a Tûz útja.

- Mesélj hát nekem a Tûzrõl!

- Ó, a Tûz! Hányszor megégetett…

- Te is csínytevõ gyerek voltál, mester?

- Kod! Voltam ami voltam, nem tagadom. De most nem erre a bõrt-húst maró, égetõ fajdalomra gondolok, hanem arra, mi most téged is gyötör. Amíg künn keresed a Tüzet, s nem veszed észre, hogy belül éget.

- Pedig érzem…

- Hogyne éreznéd, de csakúgy, mint bárki ezen a kerek világon nem keresed annak értelmét. Csak hagyod, hogy égessen. Sok embernek ez a veszte. Örömében vagy bánatában elég, kiég.

- Hallottam már, hogy így mondják. – (S most, hogy visszagondolok magamra akkor, látom az együgyû, de ártatlan kisfiút, aki mit sem sejt még az életrõl, neki az csak egy csodás sütemény, amit a mama készített és fel kell falni, élvezni az ízeit.)

- Mondják. De így is történek. Ott belül…, – s a szívemre mutatott. S a könnyek már nem a fájdalomnak szóltak – vagy talán annak is? -, de még inkább annak a szikrának, ami most gyúlt e szavaktól… bennem…

- …Mert az igazi Tûz a szívedben van. Ez lehet kénköves, bûzösen füstölgõ, gyilkos tûz, éghetõ anyagra éhesen; de lehet a bátorság, a remény, a hit, a Szeretet. S ez a Tûz világokat lobbanthat lángra, vagy így vagy úgy. S tudod, a legfontosabb, hogy ezt a tüzet te irányíthatod, mert Te magad vagy a Tûz!

És ó, mennyire igaza volt és van, ennek a szeretet-tûz-szemû öregembernek. Földi léptékben számolva már elég hosszúra nyúlt életem, mely pillanata a világmindenség ketyegõ idejének, már bebizonyította nekem ezt. Hát nem feledem mesterem szavait:

- A Tûz benned él, lobbantsd hát vele lángra a világod, de lángnyelvek helyett nyelved szórjon Lángot, szikrák helyett szemed Szikrázzon, s ne a fagyos kezeknek gyújtson kezed tüzet, de a fagyos lelkeknek árasszon Melegséget a te lelked. Így élj!