Bagi László Hezekiah:
Vándor

Ezüstport szór rám az alkony,
Szívem kismadárként érted rikolt,
Puha kis arcod két kezemben tartom,
És szemem legördülõ könnye örömében sikolt.

Mert tûz ég, tûz, mit szíved ébreszt,
Tûz, mely melegít, ha tél lesz.
Tûz, engedd, hogy szívembe hasítson,
És engem szeretni tanítson!

Mert szeretlek, és szeretni akarlak,
Akkor, amikor felébred a Nap,
Akkor, amikor a hunyorgó csillagok dalolnak,
És útra kell indulnia a vándornak,

Aki hamuban sült pogácsát visz magával,
Egyetlen étkét, rojtos tarisznyában.
Mindig vele van. Legyél te is mindig velem,
És könnyíts az én éhezõ lelkemen!

Hisz egy vándor vagyok, messzi, szép világot látó,
Hol utam mentén méhek szállnak virágról-virágra,
Vándor vagyok, hozzád futok, vándor, ki rád vágyó,
Mert kitárt karod visz át ebbõl a világból egy más világba.

Bagi László Hezekiah 1998.