Bagi László Hezekiah:
Piramis

Monumentum e tengernyi kõ rendje, csúcsán tûzként tör elõ a fény, fonalai égbe szökõk,
Minden kõkockán fénytõl vérre festve patakzik alá az élet-esõvíz,
És szélhordta homokszemeket mos le a szilárd aljzatra, sietve földre önt,
Közben õsi szellemek emlékét zúgja a szél, s mégis most csend honol, csend, örök,
S valahol beszédes csend ez, csak szavak nélküli, ahogy Õ szeret, érzi ezt a szív,
Az a magasban, de lábam a sárban, s talán már nem is én állok a viharban, a piramis elõtt.

Bagi László Hezekiah