Meghökkentõen szép a világ, Rádöbbensz élni: mégis érdemes, Mert nem választ el a halál, Ha a sírra kerül a virág, Mert lelkünk kényelmes, Baráti otthonra talál.
Ott már együtt leszünk, S mégsem leszünk meghalva, Kicsit hóemberré válunk, Meghalunk s mégis élünk, S még mindig fülelünk a zajra, S bár ajak nincs, mit összezárunk,
Még mindig szólunk, S látjuk kedves testedet, óh, nõ, Vagy erõs izmaidat, férfi, S bár nem tudsz rólunk, De melletted lép õ És szavaidat érti.
Õrangyal, ki emberré lesz, S ember, ki újra tiszta lélekké, S kebelébe zárja a földet, S megérti: szépséges e nesz, Mit a Kozmosz szel ketté S Isten hangja, mi eget dönget,
De szelíden szól hozzád, Mint a nesz, éjjel és nappal hangja, Mi távol tart a hazugságtól. Virágok, friss levegõ vár rád, Erdõ, mezõ, méz, vadalma, Körte, a sárga, óh, Fortunától.
Vár a sík, a folyó, a hegyek, Selymesen patakzó vizek, az esõ, A tenger, a puha föld, az ég, Rokonod, barátod; és megyek, Hogy együtt viduljon õ Velem, és sokáig tartson még.
Vár a madárdal, a tücsökzene, Zümmögõ méhek, gyönge pillangó, És megannyi gyönyörû kép, Kellemes érzések, miknek talán nincs neve, Mert kimondhatatlanul jó, Hogyha lábad újra otthon lép.
Várnak ránk és szeretnek, S nekünk is szeretni kell. Mosolyog a virág, mikor azt tép Az ember, pedig megölitek, S majd egyszer neked is múlni kell, S akkor rájössz: az élet milyen szép…
A honlapon található versek felhasználása csak a szerzõ nevének feltüntetésével, a forrás (könyv, honlap) megjelölésével, idézetként történhet! A novellák, karcolatok csak a szerzõ engedélyével közölhetõek le újból! A letölthetõ anyagok nem módosíthatóak és csak a szerzõ engedélyével kerülhetnek kereskedelmi forgalomba.
