Fény járja át az erdõt, s tûzbársonyba öltözik tõle az avar, A szeretetrõl mesél egy remete, de nem sok vizet zavar, Miközben Nap süt csókot a levélre, s ránk valaki bélyeget, Szivárvány ragyog, s az burkolja sûrû ködbe a lényeget…
Búgó gerle röppen, torkában nyílvesszõvel bukik alá, Lelkedhez érne Õ, de gondolataid sora emelkedik fallá, Sokasodnak az érinthetetlenek, és én értetlen állok, Ahogyan hátam mögött az angyal, s elõttem az álmok…
Nem az étekben a méreg, fegyverként csattognak a nyelvek, Összezavarják a világot benned, nem ismerik a kegyelmet, S most is szóruhába bújik a lepkeszárnyon fogant mozzanat, Életre kíván hívni: a meg-nyomorult életbõl, holtakat…
Kiknek szemük nyitva, s bár látni születtek, most vakok, Szívükben könnyebb átélés helyett becsukni minden ablakot. Lehet, csak a mezõn nyílik virág, nekünk marad a látszat, Mert Való helyett az ember – szerepet - könnyedén játszhat…
Laza háló a lét a csillagpor-mámor fátylaiban fürdõzve, de félek, A színpad hiába tágas, a függöny legördül, s elmarad: az Élet… Ha hagyod, ha hagyom, ha hagyjuk - és már megint csak HA, Mintha ebbõl épülne az univerzum… mely szólítja lelkedet, már ma!
A honlapon található versek felhasználása csak a szerzõ nevének feltüntetésével, a forrás (könyv, honlap) megjelölésével, idézetként történhet! A novellák, karcolatok csak a szerzõ engedélyével közölhetõek le újból! A letölthetõ anyagok nem módosíthatóak és csak a szerzõ engedélyével kerülhetnek kereskedelmi forgalomba.
