Bagi László Hezekiah:
A titkok kertjében

Vérvörös virágok vártak,
A Jó-szívvel jegyben jártak,
És írták a fehérfejû fáknak,
Kik lombjuk közül Lángokban láttak,

S a szóból szõtt kósza szélnek,
A lelkekben lakó fénynek,
Illatukkal - az idõk igenjét,
Az Igenek idõtlen idejét…

Rózsa dalol a szívemnek,
Öröméneket Hírednek,
Amivel jöttél, közénk a földre,
Hogy heggyé nõjön álmaink völgye…

Szívvirág nyílik, gyermeki,
Anyja ölében sejtheti,
Imát rebeg érted szirma, Tiéd…
Egy csillag vagy, a Tûz benned is ég!

A liliom leple szép folt,
Udvarhölgye sárga Félhold,
Akiben tükrözõdik Egész Nap,
Vele azonos, ragyogó lét vagy…

Titkok kertje és dallama,
Mintha csak bentrõl hallana
Az ember egy távoli világot,
Míg künn hajladoznak a virágok…

Téged hívnak, élni s látni,
Megélni, s legyen az bárki,
Szeretni – csak önmagáért - hitben,
Hisz nélküled másképp rezdül minden…

Soha nem leszel egyedül,
A fák közül szél hegedül,
S lelkedbe karol az öröm - mint rég…
Egy csillag vagy, a Tûz benned is ég!

Vár a végtelen valóság,
S lerótt tegnapi adósság
Árnyékából lépsz ki most a fényre,
Úgy tekintesz a teremtett lényre,

Magadra, kit felismert a Lét,
Ki ismeri saját gyökerét,
A kert része újra, s virágot bont,
Hogy másnak is könnyû legyen a gond,

S viselése egy lehelet,
Ha már kerülni nem lehet…
Ne félj, segít a kert, a lámpások,
Nem feledik, hogy te már jártál ott,

Még ha te nem is emlékszel,
Õrizve rólad elég jel…
Csak a virágok énekét hidd még:
Egy csillag vagy, a Tûz benned is ég!

Szenved és szeret az ember,
Tudata táguló tenger,
Hullámain lovagló gondolat:
Kezedbe veheted a sorsodat,

Akár egy csillogó követ,
S betakar, mint puha szövet,
Tûzszemû õrangyal puha szárnya,
Hogy tiéd bontsd - türelemmel várja…

A lótuszvirág kelyhébõl,
Sóhajt az élet érted föl:
Mitõl szép a világ, ha nem tõled?!
Ejts egy gyémántfényû lélek-könnyet,

S legyen mától mosoly ott benn,
Mert földre száll, ha kell: a Menny…
Hajnal jön, új csoda vár rád ismét,
Egy csillag vagy, a Tûz - benned is ég!


/Hezekiah, Iszathámi, 2006. december 11./