Bagi László Hezekiah:
Ezt a dalt kerestem

Ezt a dalt kerestem…

Nagy folyó, faág-tutaj és papírhajó,
Napsütés, esõ, szivárvány, csukott ajtó,
Ne mondj semmit, hisz te is tudod: fáj a szó.

Elindultam, de a kulcs még nálam maradt,
Árnyak közt vezet utam, a ruhám szakadt,
És az esõ… Furcsa ez a kék ég alatt,

Mégis jó, a fájó szavakat mossa el,
És egy szép gondolat mosolyával ölel,
Hogy majd a tegnap az új holnapban jön el,

Betakar, álmot hint, ahol minden oly szép,
Friss szél tárja a szürke felhõk sorát szét,
Vitorlát bont nekünk, csillagzivatart, fényt.

És már nincsenek könnyek, csak igazgyöngyök,
Nincs több kérdés, se jóslat, az ég már döntött,
Harangjáték van, és új színeket öltött

A víz, a tûz, az ég, a föld, a szív s lélek,
Szemeinkben tükrözõdik így az élet,
És hullámzanak az éjszakai fények,

Játszanak, ahogy a gyermek, vagy egy zenész,
Ki épp lelkét kottázza, elcsitult az ész,
De most arra nincs is szükség, legyél merész,

Engedd szabadon az álmod, szárnyalj, lehet,
Legyen közel a végtelen, nyújtsd ki kezed,
És ne csüggedj, mert van még egy Szív, mely szeret…

/Hezekiah, Iszathámi, 2006. augusztus 24./