Bagi László Hezekiah:
Zár kattan...

Zár kattan, tûz pattan,
Szikrát szór, és felszáll a gomolygó füst…
Szívemen, kezemen,
Érzem még, mégis csak álomnak tûnt…
Csillagszem, nem hiszem,
De indulok, nincs hová visszanézni már,
Hív a Hold, édes csók,
Száz emlék, és tán újra két karod vár…
Gyertyaláng, éjszakánk,
A remény örömkönnyel hozzánk fut,
Hozzám bújsz, Kedves-t súgsz…
Talán érkezel, ha egyszer: véget ér az út…
Hív egy jel, menni kell,
De Te ne add fel az álmaidat sosem…
Egyedül, menekül,
Majd melléd ül, s egy új napot hoz el…
Csak egy tánc, könnyû lánc,
A hajnal is ölel, és a Tiéd itt minden,
Ablakok, angyalok,
Fények és dalok, nem ládába zártam kincsem,
Lelkembe, szívembe,
S így számolom lépteim, míg tart az út…
Régi kép, milyen szép,
Arcod mosolygott, hajadba a szél fújt…
Ezt igen, elviszem,
Ragyognak szemeid a szemem elõtt,
Hóvihar, égi kar,
És szavad tovasodorja a zord felhõt…
Elmúlt nyár, kaput tár,
S csak halkan visz a lábam tovább,
Keresem, meglelem,
Szerelem… Rólad nevezték el e csodát…

/Hezekiah, 2006. augusztus 14./