Bagi László Hezekiah:
Liliomkert

Mint arkánum kerültetek a kertbe,
Hogy könnyebb legyen a lélek terhe,
S virítotok narancssárga turbánok,
Hogy magasra nõjek, mint a fehér királyok
Az apró-barna kaviccsal szórt út mentén.
Itt álltok Juno virágai, illatozik a Remény,
A hat-szirom virág-lepel, tisztaság jelképe.
Pár lépésnyire lobog a kõlámpások fénye,
És veletek sétálok a szökõkút felé, a ciprusfák alatt,
Hol a víz lágy hulláma kék és fehér lótuszokat tart.
Már látványuk is hitben ringat, magához ölel,
És e tavaszi estén a liliomok között a Csönddel
A Szeplõtlenül Fogant a szívembe jön el,
Hogy fénye által rólam szálljon a köd fel.

S ti a méltóság pompás ruháiba öltöztetitek a parkot,
Míg a lélek-óceán végtelensége - bár nem ismeri a partot,
Mégis biztosan áll, mint eme virágok a kertben.
S most talán én magam is… liliommá lettem…

(Hisz ott mélyen legbelül: Mind azok vagyunk… – Fény és Tisztaság…
És Szeretetben találkozunk Út közben… – a Liliomkert vár ma rád…)

/Hezekiah, Iszathámi, 2006. június 7./