Bagi László Hezekiah:
Vihar elõtt, vihar után

Vihar elõtt, vihar után,
Ölel a csönd, néma-puhán…
És most a hangok süvöltik el,
Az élethez igazán mi kell…

Fény és sötét, hangok és csend,
Mosoly és könny, a káosz, a rend,
Fellegek, viharok, nyugalom,
Harmónia, béke utadon…

Vihar elõtt, vihar után,
Átbújik lélek kapuján
A szó, s az esõcseppek tükre
Ültet csilingelve helyükre

Illatot, a szívdobbanást,
Szivárvány színeit, hogy lásd,
Az öröklétben fogant szépet,
S halld: a végtelen szólít téged,

Vihar elõtt, vihar után,
Neveden, s nemcsak úgy kurtán,
De melegséggel, hosszan ölel
Az Idõben, idõtlen örömmel…

Ahogy a fák, a lég, a föld,
Nõ a férfit, férfi a nõt
Önfeledt pillanatban, érte
A Tüzet lobogtatva, égve…

S egy tengerré simul minden
A szeretetben, a hitben,
Hiszen eddig is egyek voltak,
És csókot hintenek a Sorsnak

Vihar elõtt, vihar után,
Szobájukban, kint az utcán,
Szívükben… Emberek, Élnek,
S a viharban is… együtt lépnek…

/Bagi László Hezekiah, 2007. január 19./