Bagi László Hezekiah:
Jártak itt lábaim...

Jártak itt lábaim,
Álmaim házain,
Akartak, s maradtak,
Szavamat hallgattad...

Fájt múlt, bíztatott jövõ,
Rád hullt kín-arcot-szövõ
Baj, majd boldog pillanat,
Abban oltott szívharang,

Lét. Mélán ring tengere,
És némán int embere,
Míg arcokat fúj a szél,
Hidd, harcodban új az éj,

Fénnyel kelt, égbõl derû,
Széppel telt, és bõkezû…
Az örök tûz benned ég,
A földhöz fûz, sejted rég,

Itt nyitja menny kapuját,
Mindig ad egy Nap-ruhát,
Szárnyakat lelsz és hitet,
Árva vagy, de még vigyed,

Lehetsz te a nagyvilág,
S lehetek abban virág,
Írhatok illatot,
Kincs azon csillagod,

Szüntelen szült elem,
Ünnepem, kürtjelem,
Könyvlapok, sírhantok,
Könny vagyok, sírhatok,

Lélekbõl, szívemmel,
Évekbõl így emel
Valóra, jelenbe
Az óra, teremtve

A szóba belélehel,
A jóra feléd emel,
És már mindegy mi volt,
Némán figyel itt Hold,

Nap, és álmos szemed,
Az ég számol kezet,
S párban kulcsol imára,
Mában úgy mos simára

Minden egyes ráncot
Isten. Ember: áldott,
A kozmoszban morzsa,
A Mosolyban sorsa,

S kezében, ó-újvilág,
Lelkében lótuszvirág,
Egybefolyt idõ, s nyílik,
Szeret: Most. Hit: Õ. Így, Itt…

2007. május 30. Bagi László Hezekiah