Bagi László Hezekiah:
Hív az élet

Csillagok néznek le rám és fúj a szél,
Angyalhang az éjben, csöndje mégis mély,
Sóhaj száll, s ki nem mondott szó pihen a számon,
Hív az élet - valahonnan megtudta a számom…

Most még kacag, rajtam, de nevetni akar, velem,
És dúdolni halkan: a szívetekbõl fény terem,
Álmaitokból kastély épül, és egy végtelen út,
Lélekbõl szikra pattan, s egy másikat lángra gyújt…

Szemeitek néznek rám, s belõletek hallom a dalt,
Amit eddig felhõk fátyla mögül csak a Nap szavalt:
Egészen a Tiéd vagyok, de mindened az enyém,
Az élet, a halál, könny és mosoly, a hit, a remény…

A ti napjaitok égõ tüzeiben engedi látni a pillanat,
Hogy ez nem rossz, az nem jó, csak szükséges mozzanat,
Melyben megérthetlek, megérinthetlek, érezlek,
S boldogan vagyok veled együtt része az Életnek…

/Bagi László Hezekiah, 2007./