Bagi László: Vissza a forráshoz

Cseppek koppannak, zenéjük szívemre álmot szór. Egy csermely folyik végig lassan, az arcomon… Patakká duzzad, folyóvá, sós óceánná, és nagy levegõt véve újra alámerülök. Bánatom húz le a mélybe, saját óceánomba, hogy onnan kelljen felemelkednem és megkeresnem a könnyek forrását. A könnyekét, melyek nemcsak a bánatból fakadnak, de örömbõl is. Hiszen a forrás nem is öröm, nem is bánat, csak a víz útját teszem én magam azzá. Lassan megállok az óceánban, oly sós, oly keserû már a vize, hogy képtelen vagyok tovább merülni, már lebegek… És bármily vastag is felettem az élet vize, átszûrõdik rajta még a fény, amely hív, átkarol, még itt lenn a mélyben is. Melegét még így a hideg mély éjben is érzem. Sugarai egy merítõhálót szõnek, ami lassan elkezd emelni… Vissza a forráshoz… Egy fájdalmas, sótól marta úton…

Erõt kell gyûjtenem, hogy az árból kiemelkedve megtanuljak szállni a szél szárnyán, mint egy madár…