Bagi László Hezekiah:
Ez a reggel

Alszik már a város, s arcom fújja szél,
Lámpák fényében a dalom útra kél,
Csak úgy csendben, míg sétálok – nélküled,
Lelkem énekel, és ott benn néz tüzet…

Ott pihennek a lángok és a szikrázó parázs,
Gyertyák közt álmát ringató múlhatatlan varázs,
Minden idõk csókjai s a tegnapok lábnyoma,
S talán fészkébe holnap kék madár száll oda…

Repülhetnénk, hisz nekem is adott a lét szárnyat,
S elsuhantak már mellettem fények és árnyak,
Arcok, örömök és könnybefúlt bánatok,
De nem sietõs, mert míg élek: várhatok…

Én vagyok a múlt, a jelen, s a jövõ bennem él,
S most dalolok újra, bár fájt, mikor elmentél,
De mosolyával nekem nyílik ez a reggel,
S téged is köszönt, vigyáz rád – félned nem kell…

/Bagi László Hezekiah, 2007./