Bagi László Hezekiah:
...emlékek alagútján...

Az emlékek alagútján végigsuhanok,
Furcsamód nem le, de az égig zuhanok,
Úgy úszom a fényben, ahogy a vér az érben,
Lüktetve, élek, s közben fáj néhány emlékem,
S a többi rám mosolyog felhõtlen örömben,
Mert érzik: nem feledni, csak gyógyulni jöttem,
A helyére tenni a halogatott dolgokat,
Hogy megbékéljen végre az érzés és gondolat,
És legyek az ember, aki mindent úgy szeret,
Legyen az magány, könny, emlékeimnek képkeret,
Vagy szerelem, társak, te, ti, és önmagam,
Zápor és napsugár, zajok közt csöndszavam,
És mert jönnöm kell, ha visszatérek közétek,
Megtalálsz, s megtalállak, mert miénk az élet,
Mindennel együtt, s történjék bármi, megyünk tovább,
Mert mi vagyunk a sors, vagyunk az álmok és csodák...

Bagi László Hezekiah, 2007. november 16.