Bagi László Hezekiah:
Kék és szürke

Kék és szürke, a füst gomolyog,
A falakon túl a mosolyod,
Ott ahol a csillagok gyúlnak,
Tüzet raknak éjjel a múltnak,
Lenéznek ránk, míg itt gyertya ég,
Szép-remény-takaró lett az ég...

Szusszan a künn, fátyolba takar,
A benn remeg, szívem szaval,
Amint felszakadnak sóhajok,
S mint a viasz beleolvadok
A fényszem-tarka éjszakába,
Hogy legyek végre én a háza
Csöndnek, földnek, amíg a völgyet
Simítják legördülõ könnyek,
Igazgyöngyök, csillanó fények.
Átengedem magam a szélnek,
Heggyé emel, ad szabadságot,
Szárnyam alá egy édes álmot,
S megérintem lágyan a Holdat,
De még így sem tudom: te hol vagy...

Apró, halk léptek... vagy gondolat,
Engedem, ha sírás fojtogat,
Legyen könnyem az éjben ékszer,
Vegyüljön el szürkével, kékkel,
S a lánggal! A mécses eltörött.
Arcom tán majd egyszer letörlöd...

/Bagi László Hezekiah 2008./