Szepes Mária

Aki csodákban él,
mindent elér.
Realista. Nem
lohol árnyakért.
Odatart, ahol
örök a Fény.

A szutrák, amelyeket a következõkben felsorolok, valójában gondolatsorokat indítanak el, amelyek befelé és fölfelé vezetnek - mulandó önmagunktól halhatatlan magasabb önmagunkig. Ezt az utat azonban senki sem teheti meg helyettünk. Íme:
Minden gyógyulás arkánumát egyedül a lélek és a szellem rejtett laboratóriumában lehet létrehozni.
Annak az embernek a dicséretére sóvárogsz, aki óránként elátkozza magát? Annak akarsz tetszeni, aki önmagának sem tetszik? Vagy talán tetszik önmagának az, aki szintén minden cselekedetét megbánja?
Aki vétkezik, maga ellen vét, aki igazságtalan, maga ellen igazságtalan, hiszen másokban önmagát ítéli el.
Tudod-e, hogy emberben mindig azon a ponton rejtõznek sorsának buktatói, ahol a legbiztosabbnak érzi magát?
Tudod-e, hogy a fogadalmak mindig sorsot idéznek?
Átgondoltad-e már teljes mélységig a környezeteddel való kapcsolataid félelmetes jelbeszédét, azt, hogy mindegyik sorstükröt tart eléd, amely saját jellemed és tetteid gyökereit mutatja?
Meg tudod-e különböztetni a valódi alázatot a kegyes önfelmagasztalástól?
Közelebb vitt-e egyetlen lépéssel is az átlényegülés tiszta békéjéhez a mások iránt táplált, akár jogosnak tûnõ keserû harag, vagy ingerült sértõdöttség?
Mióta járod a Logosz iskoláját, amely a kimondott szó teremtõ erejét a hallgatás szinkópáival váltogatja? Rájöttél-e már arra, mikor kell szavakból hidat verned egy másik ember felé, hogy átvezesd õt a közöttetek tátongó szakadékon, és mikor szükségesebb a csend balzsama valaki agyonsebzett idegzetének?
Örüljetek, ha sírni volna kedvetek, akkor is.
Ömlik a csillag fölötti édes hit.
Sebezhetetlen õszinte kincs.
Baljós elõérzeteket át lehet és át kell hangolni félelem nélkül várakozó derûvé. E magatartás még az elkerülhetetlennek tûnõt is elhárítja, vagy irányától eltéríti, hogy lendületének csak áramlata rezeg át rajtunk anélkül, hogy megsebezne.
Keselyûknek kiszolgáltatott, sziklához láncolt Prométheusz mindenki, amíg a képzeletében a kötelékeit fel nem oldozza, akkor is, ha e káprázatok már anyagi tényekké sürûsödtek. Szabadulása csak ott mehet végbe; ahol foglyul esett. Félelmeink, kétségeink sötét madarainak magunk szõttünk fizikai testet, amelyek nem mások, mint formákhoz kötött mágikus jelképek.
Ha valamit a valóságban véghez akarunk vinni, elõbb játsszuk le magunknak misztérium formájában extatikus intenzitással. E tündöklõ imagót azután hajítsuk el magunktól a megvalósulás dimenziói felé.
Minden akadály erõket generál.
Feszültség állapotában mindig nagyobb a lélek teljesítõképessége.
Ahogy a fizikai testünket megtisztítjuk, felfrissítjük naponta, úgy kell lelkünket, szellemünket is üdüléshez juttatnunk. Van aurafürdõ, lélekfürdõ, mentális fürdõ. A beavatott mindhárom magasabb síkon ismeri a feltöltõdés forrásait.
Az irány meghatározása tõled függ! Ha eltûröd, hogy a kisülés a legkisebb ellenállás vonalán öntudatlanul menjen végbe, fejlõdésed értékes hajtóerõi vesznek kárba. Feszültségeid áramát tudatosan kell magasabb célok felé terelni.
Ha egy nehéz feladat elvégzésére önként vállalkozól, intenzitásfokozás lép fel benned, pszichikai energiákat generálsz, s magasabb célod hatalmas kiterjedések áramát kapcsolja tevékenységedbe.
Képességeid úgy rétegzõdnek egymásra, hogy egyik a másikat pihenteti, leváltja és indirekt módon erõsíti. Helyes tehát, hogy váltakozva foglalkozol egymást kiegészítõ tevékenységekkel. Koncentrációt nem lehet huzamosabb ideig fenntartani.
Agyenergiád intenzitása figyelmed görcsös megfeszítésekor egy idõ után veszít erejébõl. Minél erõszakosabban összpontosítasz egy feladatra, annál kevésbé tudod megoldani. A végeredmény viszont könnyen, minden kényszer nélkül a tudatodba gördül, ha átmenetileg mással foglalkozol és csak késõbb térsz vissza a témádhoz.
Ha magasabb kiterjedésekhez kapcsolódsz okkult érzékszerveiddel, egyszerû lehetõséggé válik az, ami anyagi képességeid számára lehetetlennek tûnik.
Élettered miliõjét okkult praxissal magasabb dimenziók meghosszabbított perifériájára helyezheted át. Ez annyit jelent, hogy egész életed szattvikus csodák láncolatává válik.

Fix pontok - mágikus csodák:

Ilyen fix pont a szellemedben egy magasabb dimenziókkal kontaktust teremtõ idea, amely személyes lényedet személytelenné oldja. E személytelen semlegesség azután hatalmas vonzerõvé válik.
E felismerés egy újfajta mágia alapja.
A mágikus eszmék mindenütt szélsõséges hatást keltenek. E hatás a környezeted részérõl egy ideig taszításban, védekezésben nyílvánul meg. Ha azonban e magasrendû sugárzás kitartó és rendíthetetlen, a diszharmónikus reakciók átlendülnek saját ellentétükbe.
Fizikai szervezetedben igen sok okkult érzékszerv mûködik, amely magasabb univerzumokkal tart fenn a ráció részére tudattalan kapcsolatot. Munkád legfontosabb része ezért transzcendens vénád életre keltése. Mert a ráció kataklizmájából egyedül a transzcendentális érzékszerveiden keresztül léphetsz át a lét kevésbé fájdalmas formáiba.
Az ideákat legvégsõ elágazásukig követned kell, csak úgy juthatsz magasabb értelmükhöz. A végsõ mélységükig átvilágított eszmék mágikus varázsigékké válnak, amelyek veszélyeket kötnek meg és bénító gátakat oldanak.
Különleges erõk középpontjába belehelyezkedni annyi, mint a legmagasabb kiterjedések erõit hasznosítani. E hatalmas életforrások a szellemedben várakoznak rád. Megközelítésükhöz azonban mitikus Templom-bárkába kell szállnod.
Amikor gondolkozol, formákat teremtesz, akciókat indítasz el, bonyodalmakat nemzel, azok szívós fonalakkal kötözik össze sorsodat. Teremtõ képzeletedtõl függ, hogy ezek a gondolatmagok örömet, fájdalmat, halálos mérget, vagy örökkévalóság nagy arkánumát gyümölcsözik-e.
Magasabb energianívón a sorsodban csak akkor kezdõdhet el egy új folyamat, ha a régi lezárult. Egy-egy létezésen belüli dimenzió inkarnációnak ez az értelme. Ezt az új életre támadást mindig hamis remények, tarthatatlanná vált potenciák elhalása elõzi meg. Erõapályában szorongás, kietlen gyász nyûgözi le azt, aki elhiszi, hogy az éjt nem követi nappal. Elfelejtkezik róla, hogy a sötétséget mindig fény követi. Új napkelte.
Élvezet és fájdalom a lélek mágneses észak-dél pólusai. Egy idõ múlva mindegyik átmegy a saját ellentétébe. Mindkettõ az érzésvilág desztillációjának fontos hõenergiáját termeli. A mentális alkímiának e folyamatában a pszichikai energiák megtisztulnak minden démoni elemtõl, és létre jön a Közép semleges egyensúlya.
Az aranymetszés egyensúlya már nem fájdalommal bûntetõ élvezet és perverz élvezetté fajuló fájdalom, hanem a kettõ egymást kiegyenlítõ vegyülete: áldozat, mely személytelen örömmé válik.
Az ember racionális mértéke csõdbe került. Nem gyógyerõt, hanem egyre bonyolultabb kórságokat termel. Ne ismételd meg a hibákat, amelyek ide vezetnek. Ne sodródj szakadékba zuhanó gondolatpályák áramába, amelynek legfõbb üzemanyaga a gyûlölet, a reménytelenség és a meghasonlás.
A független gondolkodás állandó erõfeszítés, mert arra késztet, hogy az árral szemben haladj. Tehát pontosan ellentétes a megszokott racionális formákkal.
Az ilyen ember következtetései, ítéletei e szempontból bizarrak, érthetetlenek, mert emberfelettiek. Te is közéjük tartozol! Abban a felismerésben például, hogy azoknak, akik az érzékeny pontjaidon támadnak, tulajdonképpen hálásnak kell lenned. Mert õk azok, akik szubjektív életálmodból ébresztgetnek, tükröt tartanak eléd, s megakadályoznak benne, hogy kábulatodban jeges hótakaróra, vagy tûzvész közepébe feküdj le aludni, ahelyett, hogy biztos magaslatra mentenéd életedet.
Ha minden ösztönös tiltakozás és sértõdött megtorlási vágy ellenére magadat marasztalod el a feléd irányuló diszharmónikus megnyilvánulásokért, kezedbe került a kulcs e hatások áthangolására.
Te már nem hivatkozhatsz a csillagok benned dúló háborújára, mert neked a csillagok fölött kell megoldanod emberi kapcsolataidat.
A hermetikus karakterológia és szimbológia egy-egy determinált jellem felismerését, tehetetlen, erõtlen nyomorékságának megértését követeli és azt sem tûri el, hogy beérd passzív részvéttel. Segítened kell rajta a birtokodban lévõ szellemi Arkánummal. Mégpedig pontos diagnózis alapján, individuális módszerekkel, az illetõ sajátos befogadóképessége szerint.
A kristályok megváltása az oldat, a folyadékoké a vegyület. Az állatoké a szublimáció. Megmerevedett szokásaidat, feltételeidet, elõítéleteidet azért kell oldanod, az oldatot szintézissé vegyítened, hogy a Teljességet átfogó gondolataid tüzében lényed animális része elégjen. A szublimáció lángjába vetett állat mindig Phoenix-madárként repül fel; zsenialitásként tér vissza hozzád.
Szimbólumok végsõ értelmét megfejteni annyi, mint magasabb létformákba hatoló grádussorokon a Cherubi- szemlélet síkjára emelkedni.
Földünk vészhelyzete ellenére az ideálokért vívott harc egyre eredményesebbé válik. Ha most rá tudsz lépni a kreatív tettek útjára, számíthatsz a legmagasabb hierarchiák belsõ segítségére.
A szellemi öröm fonalát követve mindig együtt haladsz az Élettel, látható és láthatatlan formákon, az idõ változó tájalakulatain át, anélkül, hogy meddõ félelem és gyász borzalma nyûgözne le. Mert a Szattvikus fény a halálon át is az örökkévalóság létérõl ad hírt neked az analógiák és szimbólumok nyelvén.
Lényed magja képzeleted, érzéseid síkján rejtõzik. Sorsod alakulása és fizikumod regenerációja attól függ, milyen intenzitással, pszichikai és szellemi erõkkel sietsz e láthatatlan magból kibontakozó folyamat segítségére.
Ha a lét teljességének érzetét életre kelted magadban, központtá leszel, anélkül, hogy erõfeszítéseket kellene tenned érte.
Ha valami kitüntetés vagy öröm ér, engeszteld meg érte a körülötted szomorkodókat azzal, hogy örömöt okozol nekik. Ne mélyítsd el sorsuk árnyékát önmagad erõs fénybe állításával. Mondj le errõl az elégtételrõl, s áldozatod mágikus árammá válik, amely azt, akiért véghezvitted, csillagai fölé emeli.
Ha az új korszak szellemi pionírjaihoz csatlakoztál, készen kell állnod a mûvészettel és vallással összeforrott magasabb tudomány szolgálatára.
Az anyag mögött láthatatlan eszmerendszer mûködik.
A Vízöntõ-korszak a társadalmi és filozófiai forrongások plátói világhónapja. S te éppen most éled legfontosabb inkarnációdat. Abban már bizonyos vagy, hogy sorsodban a véletlennek nincs semmi szerepe. Az sem véletlen tehát, hogy olyan tömény szellemi forrás nyílt meg elõtted, melyhez korszakunk növekvõ embertömegébõl igen kevesen jutnak hozzá. Gondolkozz rajta, mire kötelez az, hogy a zárt számú, sohasem cserélõdõ " Ganglion-csoport " egyik sejtje vagy.



Kérdezz önmagadtól- felelj önmagadnak


A "Homo Sapiens" a múlté. Segítesz-e Uránusz Vízöntõoperációjának, hogy benned is végbemenjen új lényed születése, transzcendens érzékszerveid felélesztése, amelyek minden egyéni és földi kataklizma fölé emelnek?

Lábnyomok

Egy ember álmában a tenger partján sétált az Úrral. Az égen, mint valami vetítõvásznon, életének jelenetei peregtek. Minden jelenethez lábnyomok tartoztak a homokban – a saját lábnyoma, meg az Úr nyomai. Miután az utolsó kép is kialudt a mennybolton, hátranézett és észrevette, hogy egyes helyeken csak egy sor lábnyom látható. Visszaemlékezett, hogy ezek épp életének legnehezebb, legszomorúbb korszakaihoz kötõdnek.

- Uram – szólalt meg zavartan - , azt mondtad, ha a Te utadat járom, végig velem maradsz, de most életutam legrögösebb szakaszain csak egy sor lábnyomot látok. Nem értem, miért hagytál el épp akkor, amikor a legnagyobb szükségem volt Rád.

- Kedves gyermekem – felelte az Úr -, én szeretlek, és soha nem hagynálak el. A szenvedés és megpróbáltatások idején azért látszik csak egy lábnyom, mert ott a karomban vittelek.

Ismeretlen szerzõ

Forrás: Jack Canfield, Mark Victor Hansen: Erõleves a léleknek II.

François Garagnon: Jázmin és az élet szent rejtelmei címû könyvébõl

Ha nagyon szomorú vagy, és zuhog az esõ a szívedben – Istenre gondolsz, és egyszer csak egy pici fénysugár, egy mosoly talál rád.
Tudod-e mit tett érted akkor Isten?
A pici fénysugár, ragyogó Nappá nõ, mely egész bensõdet megvilágítja.
A mosoly Isten pillantása: csodát tesz.

***

Az érzelmek, amelyekkel nem ajándékozzuk meg felebarátainkat, kárba vesznek.
Amikor az ember eljut eddig a felismerésig, akkor már nem cseppenként adakozik, hanem zuhatagként.
Az érzelmek minél bõségesebben törnek felszínre, annál förgetegesebb erõvel ragadnak magukkal!
Minél inkább fölszabadítod magadban a forrást, annál sodróbb lesz hullámverése.

***

Carpe Diem
„ Szakítsd le minden napnak a gyümölcsét „

A földi pályafutás túl rövid ahhoz, hogy takaréklángon égj…Így, hát létezésed minden pillanatát teljes mértékû odaadással kell átélned.
Álmodozzál, hogy végére járhass álmaidnak!

Az élet értelme? Elárulom a titkot.
Tedd meg a tõled telhetõt. A többit bízd Istenre.
Ne hallgass azokra, akik álmaidtól szeretnének megfosztani, akik elbátortalanítják lépteidet, akik már elvesztették bizakodásukat.
Mit tudnak õk a te rejtelmeidrõl?
Ezeket neked kell kifejezésre juttatnod, szereteted melegének erõs kisugárzásával.
Az élet olyan, hogy õrülten szerelmesnek kell lenni belé!
Merészen kell vállalni bármi kockázatot.
Lehet csalódni, lehet rosszul szeretni, de szeretetünk soha nem lehet elég.
MERT, HA HITED NEM SZILÁRD, ÁLMAID ELSÁRGULT LEVÉLKÉNT SZÁLLNAK EL AZ ELSÕ JÖTT-MENT SZÉLLEL.
Tudni kell, hogyan hasznosítható a múló idõ.
Állandóan örülnünk kell, és megköszönni Istennek, hogy életet adott nekünk.
Szánjuk rá az idõt és reménykedve, fáradhatatlanul keressük az igazi megoldásokat, míg meg nem találjuk.
Az ember így tudja igazán megélni álmait, ahelyett, hogy egyvégtében az életrõl álmodozna.

***

Mikor reggel felébredsz, gondolj arra, nem biztos, hogy megéred a naplementét…
Nem ez-e a legfõbb ok, hogy mindennap köszönetet mondjunk annak, aki a világmindenség mozgatója, és aki mindent irányít, azért, hogy a földet ilyen szépre teremtette.
Nem ok-e ez arra, hogy megcsodáld az életet, bármilyen formában is találkozol vele.
- Legyen az akár fûszál, észrevétlen borzongása az esti szellõben.
Nem ok-e ez arra, hogy megragadj minden alkalmat, keressed az értékes embereket, keressed a lehetõségeket és mindent, ami reményt fakaszt?
Nem ok-e ez arra, hogy élj át minden örömöt, és méltósággal viseld el a fájdalmat?
Ne feledd el soha magadba szívni az élet illatát, táplálni a belsõ vidámság lángját, legyél érzékeny a levegõ simogatására, töltsd be minden érzékedet a világ képeivel, illatával és dallamával.
Ne feledd el szürcsölni az élet nedûjét, az érintetlen szépségû virágairól gyûjtött királyi nektárt. Selyem finomságú mézét, minden titkos lehetõségét és csodáját.

***

***

Halld a két õr példázatát!

„Hol volt, hol nem volt, egy hetedhét országon is túl levõ tartományban élt egy mérhetetlenül gazdag és hatalmas Herceg, aki fejébe vette egy szép napon, hogy elindul felkutatni az egyetlen dolgot, ami hiányzott életébõl: a boldogságot.

Elsõ dolga volt, hogy a barométer mutatóját leszögezte, hogy el ne fordulhasson a szép idõ irányától, a szélkakast is rögzítette, hiszen amikor ez a rossz irányba fordult, pocsék kedve támadt.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy már rég megfigyelte, milyen mértékben érzékeny az ember a különbözõ lelkiállapotokra – belsõ lényünk éghajlatára, amely meghatározza boldogságunkat, de balsorsunkat is elõidézheti. A Herceg sziklaszilárdan elhatározta, hogy a maga oldalára fordítja a szerencsét.

Késõbb két olyan jövendõmondót fogadott fel, akik a birodalom legnagyobb jóstehetségeinek hírében álltak; egyikük elképesztõen spontán ihletettsége, a másik próféciáinak óvatosan körültekintõ és józanul mérlegelõ volta révén. A két jövendõmondó meg is jelent annak rendje és módja szerint, a Herceg pedig felkészült, a lelke mélyén, fogadásukra.

Jóreménység a nevem, mutatkozott be vidáman az elsõ teremtmény. Mitõl ez a semmivel sem magyarázható jókedv? A Herceg nem minden ok nélkül gondolkodott el azon, hogy egy elvarázsolt lélekkel van dolga.

Rettegés az én nevem, szólt remegve a másik; riadt tekintetébõl kiolvasható volt a nyugtalanság.

Elég volt rájuk nézni, a Herceg alig ocsúdott fel meglepetésébõl, hogy a két jövendõmondó mennyire különbözõ. Csodálkozása nõttön-nõtt, amint megtudta, hogy ez a két különös nõnemû lény rokonságban áll egymással, elsõ fokú unokatestvérek, és soha nem váltak külön útjaik.

- Mondd csak, miért vagy te zöld?

- Mert én a Jóreménység vagyok! Válaszolta az elsõ és jóízûen felkacagott: vajon mitõl nem egyértelmû ez, mások számára…

- És te miért vagy kék?

- Óh, én az anyámtól örököltem, az õ neve: félelem…

A Herceg a „Lelki állapot meghatározói” tiszteletbeli címet adományozta nekik, õk pedig odaadó õrei lettek. Az volt a feladatuk, hogy egymást fölváltva éjjel-nappal õrködjenek érzelmei felett. Tekintetük a messzi távolt fürkészte, és azon nyomban hallatták hangjukat, amint valami figyelemreméltó dolog tûnt föl az égen. Rendszeresen készítettek belsõ idõjárás-jelentéseket, amelyek meghatározták a Herceg lelki állapotát. Röviden: esõt hoztak, vagy szép idõt, uruk-parancsolójuk szívébe.

A Herceg számára kínkeserves volt a mindennapos várakozás, hiszen az õrök egymásnak ellentmondó információkat szolgáltattak, ez meg olyannyira zavarba hozta a Herceget, hogy már azt sem tudta, mihez tartsa magát, melyik érzésnek higgyen. Ugyanannál az eseménynél az egyik õr bátorította lépteit, föllángoltatta lelkében a boldogságot, a derûlátást, míg a másik megállás nélkül kételyekkel gyötörte, a bizonytalanság lázában tartotta.

Jóreménység lelkesen szólt hozzá:

- Látod milyen szép idõnk van! Látod milyen egyszerû és egyben fenséges minden, a nap alatt! Mi kell még a boldogsághoz? Olyan az élet, mint egy szeretõ szívû anya, aki feléd nyújtja karját. Én lelkesedést, határozottságot lopok a szívedbe.

Hogy az unokatestvére lírai áradozásait valamelyest ellensúlyozza, Rettegés félrevonta a Herceget, s óva intette: vigyázzon a rá leselkedõ veszedelmekre, amelyeket az égiek pillanatnyi kegye most éppen elrejt szeme elõl. Veszélyt sejtetõen súgta fülébe, mintha megtisztelné bizalmával, ha fölfedi neki a nagy titkot:

- Való igaz, hogy szép idõ van, de ez nem fog sokáig tartani. Amikor legpompásabbnak tûnik a világ, akkor légy leginkább résen: valami rosszat rejteget. Semmi sem örökkévaló a nap alatt, és ami mára megadatott, holnapra már semmivé válhat. A természet gonosz mostoha.

Jóreménység és Rettegés világa között hánykolódva, a Herceg mélyen elkeseredett. Éppen valami szerelmetesen-szép vonzalom csigázta fel – aminek a puszta gondolata is mérhetetlen örömmel töltötte el -, máris furcsa kétségek kezdték gyötörni, nem talált megnyugvásra.

Azon a napon, amikor az érzelmek fergeteges vihara söpört át a Herceg lelkén, Rettegés diadalmas hangon jegyezte meg:

- Na ugye, nem megmondtam neked?! Látod: nekem mindig igazam van!

A Herceg azon nyomban maga elé rendelte Jóreménységet és földúltan, szigorúan vonta kérdõre:

- Miért hazudtál nekem?

Jóreménység mosolyogva válaszolt:

- Kicsinyhitû ember! Tudvalevõ, a villámlás után zivatar következik. De a vihar múltán tiszta és világos lesz az ég, a táj pedig ragyogóan szép. Egész egyszerûen ki kell várni a vihar végét. Ha mindenki bezárkózik kis kuckójába, mert retteg az esõtõl, akkor az évszakok nagy egyhangúságban múlnak el fölöttük – rejtve maradnak elõttük a természet legcsodásabb kincsei, menedékhelyei, lelküket nem kavarják fel a nagy emberi szenvedélyek. És úgy hunyják örök álomra szemüket, hogy sohasem érezték át, milyen csodálatosak a nagy viharos éjszakák, amelyek valósággal elõkészítik a másnap derûs szépségét, az újból fölragyogó nap sugarainak finom simogatását.

- Ne hallgasd meg õt – vágott a szavába Rettegés. Az élet olyan, mint a forrás: csordogál, sírdogál – szóval: siralmas.

Jóreménység erre azt mondta:

- Az élet olyan, mint egy forrás: csörgedezik, énekel. Akinek van füle a hallásra, meghallja éneklését.

Rettegés – ez a szó a csüggedés szóra rímel – jegyezte meg a Herceg. Míg a másik? Jóreménység, gyermekség… Ez volt az a pillanat, amikor a Herceg eldöntötte, hogy ezentúl kevesebb hitelt ad Rettegés szavainak.

- Mire jó a túlzott mérlegelés – morfondírozott a Herceg – ha csak a holnaptól való szorongást váltja ki, vagy állandó várakozást jelent, hogy netán egyszer mégiscsak jóra fordulnak az események? Talán a legszebb dolgok is véget érnek. De van ám kezdetük is! Akkor meg kezdetben legyünk boldogok! És ha ránk nehezednek a terhek, hiszen bizonyos dolgok természetüknél fogva elhomályosíthatják a horizontot egy idõre -, ne csak ezek irányába legyünk érzékenyek, mert akkor hosszú távon semmi sem lombozhatja le lelkesedésünket. Mit számít az hogy a napsugár csak mulandó és nevetséges kihívásra képes a természet elemeivel szemben, ha értékelni tudjuk simogatását, csókmelegét. És ha az évszakok körforgása miatt a nap idõnként ritkábban tûnik elõ, és nem áraszt el melegével, nos, ezt úgy kell tekinteni, hogy kedves kacérkodásból teszi. Mibõl meríthetnénk a nagy találkozások túláradó örömét, ha soha nem válnának szét útjaink?

Így történt, hogy a távoli birodalom hercege, aki ezidáig még alattvalói titkos kis kertjét is szigorúan megrendszabályozta volna, feltett szándéka szerint, mostantól a szél csapodárságára bízta magát.

Felszabadította a barométer mutatóját, majd a szélkakast is, mely nem is tudta hirtelen merre kapja a fejét, hiszen újból megkörnyékezték a csábos szelek. A szélkakas még aznap este a délkeleti szelet szemelte ki magának, a Herceg pedig elégedett mosollyal tárta ki az ablakokat. Néhány órával késõbb, két állom között, a nyugati szél bömbölését vélte hallani, de hogy megnyugodjon, hogy nem lesz idõváltozás, a Gondviselésre bízta magát és sietett a déli széllel kacérkodó szélkakas látványával elaludni.

Másnap volt az elsõ igazán boldog napja: bár ha minden zord, barátságtalan volt körülötte – és sötét az égalja, az õ szíve ünnepélyes fényárban úszott. Úgy döntött, hogy Jóreménységet alkalmazza teljes munkaidõre és õ lesz Lelkiállapotának egyetlen, kizárólagos joggal felruházott õre. Rettegés sóhajok közepette távozott ugyan, de semmi erõfeszítésébe nem került új állást találnia, hiszen hírneve ellenére az emberek, amióta világ a világ, valósággal körüludvarolják…”

Érdemes a könyvet elolvasni, nagyon tanulságos mondanivalót tartalmaz.

Szívbõl ajánlom.

Dal

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer két lélek. Ez a két lélek a gyönyörû és végtelen Isteni Mezõk országában lakott. Az Isteni Mezõk idõtlen boldogságában éltek már ezer évek óta és nagyon szerették egymást. Az Isteni Mezõk csodálatos vidék! Végestelen végig víz borítja, és a vízben ameddig a szem ellát és még azon is túl szebbnél szebb varázslatos lótuszok nõnek, amik soha nem hervadnak el, mindig illatoznak. A lótuszok levelei olyan magasra nõnek, hogy az ember derékig gázolhat benne. A tágas mezõkön nem hallatszik más csak a mennyei zene hangjai és a lótuszerdõ susogása. A két léleknek ez volt az otthona, sokfelé jártak, de igazán itt érezték legjobban magukat. Gyakran napokig nem szólaltak meg csak egymást átölelve álltak a virágok között a vízen, hallgatták a mennyei zenét és a szívük egyszerre dobbant.

A két lélek boldog volt itt, mert Isten közelsége fénybe vonta õket. Ha pedig kedvük támadt, akkor messzire utaztak, bejárták a Tejutat keresztül-kasul, mindenféle bolygókon kószáltak, volt ott kietlen sötét bolygó, kék színû köddel beborított bolygó, ahol az orrukig sem láttak, volt szelíd és volt félelmetes bolygó is. Bebarangolták a csillagközi ködöket és megcsodálták az ifjú napok születését. Ha pedig nagyon elfáradtak, akkor visszatértek az Isteni Mezõk országának idõtlen nyugalmába.

Szabad lelkek voltak!

Történt egy napon, amikor az egyik kirándulásuk alkalmával éppen egy savtó mellett a napnyugtát figyelték, hogy egy jelenésre lettek figyelmesek. Egy szürke köpenyes csuklyás alakot láttak elõtûnni a semmibõl, aki feléjük tárta a karját. Mivel az alak megjelenése nyugtalansággal töltötte el a szívüket, ezért gyorsan megfordultak és a gondolatnál is sebesebben iramodtak vissza a biztonságos otthonuk lótuszerdeje felé. Igen ám, de amit megérkeztek észrevették, hogy a csuklyás alak ide is követte õket. Félelem nem volt bennük, mert õk ismerték Istent és sosem féltek, de nem örültek ennek a zavaró tüneménynek, nem tudták, hogy ki õ és mit akar tõlük. Az alak nem szólt hozzájuk egy szót sem és egyre közelebb jött. Látszott már, hogy teljesen anyagtalan, mintha a szürke köpönyege üres lenne. Az egyik lélek, aki nagy hatalmú lélek volt megpróbálta elküldeni a köpönyegest, majd amikor nem járt sikerrel, akkor nyitott egy fényörvényt és abba próbálta beledobni. Próbálkozott mindenfélével, hiszen eddig minden démont, és gonosz lelket le tudott igázni, csodálkozott is erõsen, hogy ezzel itt miért nem boldogul. Amikor látta, hogy mindegyik fortélya haszontalan, akkor felhagyott a küzdelemmel, megállt és megszólította:

- Ki vagy Te és miért nem tudlak legyõzni, amikor pedig hatalmam van minden démonok és gonosz lelkek felett?

- Én a Halál vagyok. Nem tudsz legyõzni, mert én a semmi vagyok. És most mennetek kell.

A két lélek most sem félt, mert hiszen õk nem féltek soha, de beléjük hasított az a gondolat, hogy most el kell válniuk. Nem tiltakoztak tovább, mert megértették, hogy vissza kell térniük Isten szolgálatába, mégis fájdalmas volt nekik arra gondolni, hogy el kell szakadniuk egymástól. A Halál megragadta õket és egy fénytölcsérbe taszította mindkettõjüket. A lelkek egymásra néztek, egy másodperc tört része alatt lepergett elõttük minden boldog pillanat, amit együtt átéltek, és egyszerre kiáltották az örvény zúgását túlharsogva. "Megtalállak. Megtalállak. Megtalállak." Nem tudtak többet mondani, mert ekkor már lezárult a szemük és egyre gyorsulva zuhantak lefelé, mintha egy pókfonálon ereszkedtek volna alá a feledésen keresztül egy másik világba.

Nem tudták már elmondani egymásnak, hogy szeretni fogják egymást örökké. Pedig ezt sokszor mondogatták korábban, amikor egy csodálatos helyen jártak, vagy éppen egymás karjaiban pihentek az otthonukban.

· Bárcsak örökké tartana!

· Csak rajtunk múlik, hogy örökké tartson, ha mi erõsen akarjuk, akkor örökké tarthat, mert Isten megengedi nekünk, mert szeret bennünket, és mi híven szolgáljuk.

Isten végtelenül jó és meg is engedte volna nekik, hogy örökre együtt maradjanak, de mégis másképpen történt, mert ezen a világon vannak dolgok, amik megváltoznak, más dolgok, pedig úgy tûnik, hogy nem változnak, de azok is megváltoznak, csak sokkal lassabban, mert egyedül csak Isten örök.

A világnak, ahová kerültek a tulajdonsága a különbözõség, emiatt új ruhát kellett magukra ölteniük, és így már nem hasonlítottak annyira egymásra, mint az Isteni Mezõk országában. Az egyik nõnek, a másik férfinak született és elfelejtették az Isteni Mezõk boldogságát.

A kisbaba sokat sírt, mert érezte, hogy hiányzik neki valami, de nem tudta volna már megmondani, hogy mi volt az. Kétségbeesett volt, állandóan fázott, ha végre elaludt, akkor pedig visszatalált a lelke az Isteni Mezõkre és nem akart többé felébredni. Nem vett levegõt. Ekkor egy erõs és szilárd lélek jött el hozzá és megkérte rá, hogy maradjon itt, és õ itt maradt a Különbözõség hideg világában.

Teltek az évek és a két ember elfelejtette, hogy keresniük kell valamit. A feledés fátyola hullott rájuk, nem találták meg a lelkük hangját, nem hallották Isten szavát sem, nem látták a fényt sem. Hogyan találkoztak mégis? Véletlenek hosszú sorozatának eredményeként, amit tekinthetünk akár Isten hosszadalmas, aprólékos és végtelenül kegyes cselekedetének is. Megtörtént hát; addigi választásaik, döntéseik eredménye és jutalmaképpen vezette õket egy útra Isten szeretõ keze. A két ember beszélgetett vidáman és önfeledten, a két lélek hallgatott. Hirtelen csönd lett és a csöndben a két lélek megszólalt, igazi nevükön szólították egymást, a két ember pedig némán állt, a bõrükön érezték egymás forró leheletét és csendesen átölelték egymást. A fiú a lányhoz hajolt és megcsókolta. A varázslat pillanatában felragyogott a vörös fény, amely ködként borult rájuk és a lelkek találkozásakor az idõ megállt, és a pillanat besûrûsödött a csókban, amin kívül számukra más nem létezett. Elborította õket a rájuk zúduló emlékezés, de amikor a szemüket kinyitották, mindent elfeledtek, csak egy gondolatuk maradt, amit szinte egyszerre mondtak ki:

"Bárcsak örökké tartana!"

Ezt mondta egymásnak a két ember és nem tudták akkor, hogy ezek az örök lelkeik szavai. Nem voltak elég tiszták és fényesek ahhoz, hogy megérthessék az Igazságot, és ezt mondhassák:

"Megtaláltalak! Megtaláltalak! Megtaláltalak!"

/ LILY WATER /

"Megkértem Istent, hogy, vegye el büszkeségemet,
De õ azt mondta: nem.
Azt mondta, hogy a büszkeséget nem õ veszi el,
Hanem nekem kell feladnom azt.
Kértem Istentõl, hogy fogyatékos gyermekem
Legyen egészséges, de azt felelte: nem.
Azt mondta, hogy a lelke egészséges,
A teste pedig csak átmeneti.
Kértem Istent, hogy adjon nekem türelmet,
De õ azt mondta: nem.
Azt mondta, hogy a türelem a megpróbáltatás
mellékterméke. Nem megkapni, megszerezni kell!
Kértem Istent, hogy kíméljen meg a fájdalmaktól,
De õ azt mondta: nem.
A szenvedés eltávolít a világi dolgoktól,
és közelebb visz hozzám.
Kértem Istent, hogy adjon nekem boldogságot,
De õ azt mondta: nem.
Azt mondta, csak az áldását adhatja.
A boldogság rajtam múlik.
Kértem Istent, hogy adjon lelki fejlõdést,
De õ azt mondta: nem.
Azt mondta, hogy a fejlõdés az én dolgom,
De õ hajlandó megmetszeni, hogy gyümölcsöt hozzak.
Kértem Istent, hogy segítsen másokat szeretnem úgy,
Ahogy õ szeret engem.
Erre azt felelte: Látom, kezded már érteni!
Kértem erõt, és Isten adott nehézségeket,
Melyek erõssé tesznek.
Kértem bölcsességet, és Isten adott problémákat,
Hogy megoldjam õket.
Kértem bátorságot, és Isten adott veszélyeket,
Hogy legyõzzem õket.
Kértem szeretetet: És Isten adott gondterhelt embereket,
Hogy segítsek rajtuk.
Kértem kegyet. És Isten adott lehetõségeket.
Semmit sem kaptam, amit akartam:
Megkaptam mindent, amire szükségem volt.
Az imáim meghallgatásra leltek."

"Szóljak bár emberek vagy angyalok nyelvén,
Ha szeretet nincs bennem,
Csak zengõ érc vagyok vagy pengõ cimbalom.
Legyen bár prófétáló tehetségem,
Ismerjem bár az összes titkokat és tudományt,
Legyen akkora hitem, hogy hegyeket mozgassak,
Ha szeretet nincs bennem,
Mit sem érek.
Osszam el bár egész vagyonomat a szegényeknek,
s vessem oda a testem, hogy elégessenek,
Ha szeretet nincs bennem,
Mit sem használ nekem."

Pál apostol / részlet a szeretet himnuszából /

Engedjétek meg, hogy pár mondattal hozzá szóljak ehhez a nagy igazságot mondó idézethez.
A szeretet energiájától nagyobb, hatalmasabb energia nem létezik.
Szeretet = fény, a legmagasabb rezgésszint, amit elérhetünk, ilyenkor az ember már képes együtt lélegezni az Univerzummal.
A fényt a sötétség nem tudja legyõzni, gondoljatok a gyertyalángra vagy a csillagokra.
A szívetekben mindig ott legyen az a kis láng, és meglátjátok, egyszer lobogó, égõ tûzzé válik.

"Elvárom, hogy szeressenek,
Én miért nem tudok szeretni!?"

/ Inti /

Saint-Exupéry ima:

"Uram!
Nem csodát, nem jelenéseket kérek Tõled.
A mindennapok küzdelméhez adj erõt nekem!
Kérlek, taníts meg a lépésrõl lépésre Feléd haladás mûvészetére,
Hogy föltaláljam magam a napi forgatagban,
Hogy idejében és talpraesetten tudjak dönteni,
Hogy ügyeimben okosan gyümölcsöztessem ismereteimet és tapasztalataimat!
Segíts, hogy helyesen tudjam beosztani az idõmet!
Add, hogy biztosan érezzem, mely ügyem nem tûr halasztást!
Segíts, hogy mindig idõt találjak a szellemi, lelki feltöltõdésre is!
Kérlek, segíts, hogy minden esetben a lehetõ legjobban készülhessek föl az éppen elõttem álló feladatra!
Add meg, Uram, a kegyelmet, hogy akivel csak találkozom, arra úgy tudjak odafigyelni, és úgy tudjak neki segíteni, mintha Téged hallgatnálak, és Neked segítenék!
Add, hogy mélyen megértsem, nehézség, kudarc, sikertelenség és zsákutca is lehet sorsom része!
Sõt! Ezek szükségesek is ahhoz, hogy fejlõdjek és megérjek.
Kérlek, szükség esetén, a kellõ pillanatban küldj valakit, aki jó szívvel szemembe meri mondani az igazságot, ha amúgy berzenkednék ellene!
Tudom Uram, hogy számtalan nehézséget nem a lázas tevékenység, hanem az idõ old meg!
Te jól tudod, mily nagyon rászorulok az õszinte barátságra.
Add, hogy kiérdemeljem az életnek ezt a legszebb, legértékesebb, leggyöngédebb, hatalmas ajándékát!
Kérlek, tartsd távol tõlem a szorongást okozó gondolatot, miszerint az életem hiábavaló lenne!
Ne azt add, Uram, amit kívánnék, hanem azt, amire szerinted valóban szükségem van!
Kérve kérlek, taníts meg, Uram, a lépésrõl lépésre Feléd haladás mûvészetére!"

Antoine de Saint-Exupéry

Osho:

"Ha megismered önmagad, akkor megjelenik körülötted a szeretet illata, kisugárzása. A szeretet túláradó öröm. A szeretet akkor jelenik meg, amikor meglátod, hogy ki vagy; akkor már semmi dolgod a világban - csak annyi, hogy megoszd lényedet másokkal. A szeretet az, amikor rájössz, hogy nem vagy elválasztva a Léttõl. A szeretet az, amikor ráébredsz, amikor megérzed, hogy organikus, orgazmikus egységben vagy mindennel, ami létezik.

A szerelem nem egy kapcsolat. A szerelem lényünk egy állapota - semmi köze egy másik emberhez. Az ember nem szerelmes, hanem õ a szerelem. És természetesen, ha te vagy a szerelem, akkor egyúttal szerelmes is vagy. De ez csak egy eredménye, egy mellékterméke az eredeti oknak. Az eredeti ok, pedig az, hogy te vagy a szerelem.

És mikor lehetsz te a szerelem? Természetesen nem lehetsz te a szerelem, ha öntudatlan vagy. Mert akkor te a félelem vagy. A szerelem ellentéte a félelem. Ne feledd: nem a gyûlölet a szeretet ellentéte, ahogy az emberek gondolják, hanem e félelem. A gyûlölet is szeretet, csak fejtetõre állítva.

A szeretet igazi ellentéte a félelem.
A szerelemben kitágulsz - a félelemben összezsugorodsz.
Félelemben bezárulsz - szerelemben kitárulsz.
Ha félsz - kételkedsz; ha szeretsz - bízol.

A félelemben magányos vagy - a szerelemben viszont te eltûnsz, ezért a magányosság kérdése fel sem merül. Ha nem vagy, akkor hogy lehetnél magányos? Akkor ezek a fák, ezek a madarak, a felhõk, a kék ég és a csillagok... mind egyek veled. A szeretet akkor jelenik meg, amikor megismered a belsõ égboltot.

A kisgyermek nem ismeri a félelmet, félelem nélkül születik. Ha a társadalom segíteni és támogatni tudná a gyereket abban, hogy félelem nélkül maradhasson - ha segítene, hogy fára s aztán hegyekre mászhasson, hogy átússza a folyókat és óceánokat - ha a társadalom mindent megtenne azért, hogy a gyermekbõl nagy kalandor, az ismeretlent felfedezõ kalandor lehessen... Ha a társadalom vakhit helyett keresésre ösztönözné a gyerekeket, akkor nagyszerû szeretõkké, az élet szeretõivé válnának - és ez az egyetlen igaz vallás. Nincs magasabbrendû vallás a szeretetnél.

Meditálj, táncolj, énekelj és hatolj egyre mélyebbre önmagadban. Hallgasd a madarakat még figyelmesebben. A virágokat áhítattal és csodálattal figyeld. Ne légy jólértesült "mindentudó", ne címkézd fel a dolgokat. A "mindentudók" nagymesterei a címkézésnek, kategorizálásnak. Te inkább kezdj gitározni, vagy tanulj meg furulyázni. Nyílj ki az emberek számára és válj eggyé velük, mert minden egyén Isten egy másik arca. Tanulj minden embertõl. Ne félj semmitõl, a világ nem az ellenséged. Ez a világ anyáskodik fölötted, minden lehetséges módon támogat téged. Bízz, és egyszer csak feltör és elindul benned felfelé az energia - ez az energia a szeretet. Emiatt az energia miatt úgy érzed, magadhoz ölelnéd az egész világot, mert ebben az energiában a világ ölel téged. És amikor áldottnak érzed magad, mi mást tehetnél, minthogy megáldod az egész világot?

A szeretet nem más, mint hatalmas vágy, hogy magadhoz öleld a világot."

"Amikor a szeretet int felétek, kövessétek õt,
Jóllehet minden útja nehéz és meredek.
És mikor szárnyai átölelnek, engedjétek át néki magatokat,
Jóllehet a belsejében rejlõ kardok sebet ejthetnek rajtatok.
És amikor szól hozzátok, higgyetek szavának,
Jóllehet hangja összetörheti álmaitokat, miként az északi szél pusztává sepri a kertet.

Mert amiként a szeretet koronával ékesít, azonképpen fog keresztre feszíteni is. Amiként növekedéseteket segíti elõ, azonképpen nyeseget is.
Amiként felszárnyal magasságotokba, és megsimogatja leggyengébb ágaitokat,
Azonképpen száll le gyökereitekhez is, és megrendíti õket a földhöz való kapaszkodásban.
Mint a gabona kalászait, úgy gyûjt be benneteket magának.
Kicsépel benneteket, hogy mezítelenné váljatok.
Megrostál benneteket, hogy megszabadítson a pelyvától.
Fehérre õröl benneteket.
Megkeleszt benneteket, míg képlékennyé nem lesztek;
És azután szent tüzére vet benneteket, hogy szent kenyérré legyetek Isten szent lakomáján.
Ezt teszi véletek a szeretet, hogy megismerjétek szívetek titkait, s e tudás által az Élet szívének egy darabjává váljatok.

Hanem ha félelmetekben, a szeretetben csak a békét és az örömöt keresitek,
Akkor jobb, ha elföditek mezítelenségteket, és elmentek a szeretet szérûjérõl
Az évszakok nélküli világba, ahol nevethettek, de nem teljes szívbõl, és sírhattok is, de minden könnyet nem sírhattok el.

A szeretet nem ad egyebet, mint önmagát, és nem vesz el semmit, csupán önmagából.
A szeretet nem birtokol, és nem birtokolható.
Mert a szeretetnek elég a szeretet.

Amikor szerettek, ne mondjátok: "Isten a szívemben lakik"; mondjátok azt: "Isten szívében lakom".
És ne gondoljátok, hogy irányíthatjátok a szeretet útját, mert a szeretet, ha méltónak talál rá, maga irányítja majd a ti útjaitokat.

A szeretet nem vágyik egyébre, mint beteljesíteni önmagát.
De ha szerettek, és a szeretet vágyakat ébreszt, legyenek ezek a ti vágyaitok:
Hogy összeolvadjatok, s legyetek olyanná, mint a sebes patak, mely az éjszakában zengi dalát.
Hogy megismerjétek a túlságos gyengédség kínját.
Hogy a szeretet megértése ejtsen sebet rajtatok;
És hogy véreteket akarva, derûsen hullassátok.
Hogy hajnalban szárnyra kelt szívvel ébredjetek, és hálát adjatok az új napért, mely szeretetre virrad;
Hogy délben megpihenve a szeretet mámoráról elmélkedjetek;
Hogy az est leszálltakor hálával menjetek haza;
S ha nyugovóra tértek, ajkatok azért mondjon imát, akit szerettek; dalotok õt dicsérje."

(Kahlil Gibran)

Osho:

"A legcsodálatosabb élmény az életben, amikor egyszerûen csak adsz, feltétel nélkül, mindenféle elvárás nélkül, még csak egy köszönöm-öt sem várva. Ellenkezõleg: az igazi, valódi szeretõ lekötelezve érzi magát, hogy a másik elfogadta az õ szeretetét. Mert el is utasíthatta volna.

Amikor úgy adsz szeretetet, hogy közben mély hálát érzel azok iránt, akik elfogadják azt, akkor egyszer csak meglepõdve veszed észre, hogy császár lett belõled. Többé nem vagy már koldus, aki minden ajtón kopogtatva edényével szeretetért koldul. És akikhez bekopogsz, nem adhatnak szeretetet, mert õk maguk is koldusok.

A koldusok egymástól koldulnak szeretetet, és csalódottak, mérgesek, mert a szeretet nem jön. De ennek így kell lennie, mert a szeretet a császárokhoz tartozik, nem a koldusokhoz. És amikor az ember annyira tele van szeretettel, hogy minden feltétel nélkül meg tudja osztani, akkor õ császár."

Interjú Istennel

-Tehát, interjút szeretnél tõlem?

-Ha van rá idõd, - mondtam. Isten mosolygott.

-Az én idõm örökkévalóság. Milyen kérdések vannak a tarsolyodban?

-Mi az, ami legjobban meglep az emberiséggel kapcsolatban?

Isten így felelet:

-Az, hogy beleunnak a gyerekkorba. Siettetik, hogy, felnõjenek, és azután újra gyerekek szeretnének lenni. Az, hogy elvesztegetik az egészségüket a pénzkereset érdekében, és azután az összes pénzüket az egészségük helyreállítására költik. -Az, hogy miközben aggódva gondolnak a jövõre, elfelejtik a jelent, s így sem a jelenben, sem a jövõben nem élnek. -Az, hogy úgy élnek, mintha sohase halnának meg, s úgy halnak, mintha sohasem éltek volna. Isten megfogta a kezemet, és egy ideig csendben maradtunk. Azután így kérdeztem:

-Te, mint szülõ, mit tartasz fontosnak: mit kell a gyerekeidnek az életük során megtanulniuk?

Isten mosolyogva válaszolt.

-Tanulják meg azt, hogy nem kényszeríthetik ki senkinek a szeretetét.. Amit megtehetnek, az az, hogy engedik magukat szeretni.

-Tanulják meg azt, hogy ne méregessék magukat folyton másokhoz. -Azt is tanulják meg, hogy nem az a gazdag ember, akinek a legtöbbje van, hanem az, akinek a legkevesebbre van igénye.

-Azt is tanulják meg, hogy pillanatok alatt mély sebeket ejthetünk szeretteinken, de sok évig tart begyógyítani õket.

-Tanuljanak meg elnézõnek, türelmesnek lenni.

-Tanulják meg, hogy vannak, akik igazán szeretik õket, csak egyszerûen nem tudják kifejezni, vagy kimutatni érzelmeiket. -Tanulják meg, hogy nem mindig elég, ha mások megbocsátanak nekik. Saját maguknak is meg kell bocsátaniuk.

Búcsúzásnál megköszöntem szavait, Õ pedig így válaszolt:
- Az emberek elfelejtik, mit mondtál, mit csináltál. De arra mindig emlékezni fognak, hogy milyen érzéseket ébresztettél bennük!