"Most, hogy itt állok a szemerkélõ esõben, mely a tisztulás elsõ jele - ami majd lemossa a világról a rárakódott szennyet -, s körül nézek, látom a végtelen erdõket, a felettem hajdan volt kék eget, mely már szürkévé vált. Emlékezem. Emlékezem dicsõ korokra, a hõsökre, kik tudtak veszett ügyért harcolni, kik képesek voltak szembeszállni a lét legsötétebb pillanataiban is az értelem síkján. De emlékezem nõkre, kik vidám mosolyukkal földöntúli érzést ébresztettek. Emlékezem nagy szerelmekre. Emlékezem dalaikra. Emlékezem bátor férfiakra, barátaimra, kik velem együtt harcoltak és veszítettek vészterhes idõkben, s csontjaik porrá váltak, melyet elfújt a szél. Emlékezem kalandokra, nagy csatákra, nagy vereségekre. Emlékezem szent fogadalmakra, melyek az idõk végtelen homályából szívdobbanásszerû morajjal jönnek felém újra és újra, és repesztik kõmagányomat, s barlangom falán visszhangzanak.

Mint mondtam, ez egy különös történet. Nincs kinek elmesélni, így csak halkan a fáknak suttogom el. Emlékezem a nagy kalandra. Emlékezem az Elsõkre, azokra az Elsõkre, kik legelõször mertek szembeszállni a pusztítás démonaival, kik legelõször mertek felkiáltani a kék égre, hogy:

"...Nem, a szabadságunk az nem tárgy, eszme vagy cél, hanem állapot. Szellemünk nyitottságának s lelkünk tisztaságának állapota. Állapot, mely öröktõl fogva velünk van, s létünk értelme..."

Igen, az Elsõk. Õk voltak az igazi nagy harcosok. Õk voltak azok, kik igazából a vérüket s létüket adták azért, hogy utána hosszú generációk sora szülessen. Õk voltak az elsõk, kik elindították az örök törvényt:

A szabadságot."

Czanik Csaba Árpád: Könnyek Útja c. könyvébõl idézet

Ne feledd, hogy soha, semmiképpen nem szabad bizalmatlanná válnod. Még ha a bizalmad meg is engedi másoknak, hogy becsapjanak, az is jobb, mint ha nem bízol.

Nagyon könnyû bízni, ha mindenki szeret, és senki nem csap be. De ha az egész világ álnok, ha mindenki szívesen rászedne - és csak akkor tudnak rászedni, ha bízol bennük -, még akkor is, akkor is bízz. Sose veszítsd el a bizalmat a bizalomban, bármi legyen is az ára, és sosem leszel vesztes, mert maga a bizalom a legvégsõ cél. Nem szabad, hogy eszköz legyen valami máshoz, mert megvan a saját belsõ értéke.
Ha képes vagy a bizalomra, nyitott maradsz. Az emberek védekezésként bezárulnak, hogy senki se tudja rászedni vagy kihasználni õket. Hadd használjanak ki! Ha szüntelenül ragaszkodsz a bizalomhoz, akkor csodálatos virágzás veszi kezdetét, mert akkor nincs félelem. A félelmet az ébreszti, hogy az emberek be fognak csapni - de ha ezt egyszer elfogadod, nincs többé félelem, tehát nem akadályozza semmi, hogy megnyílj. A félelem sokkal veszélyesebb, mint bármilyen sérelem, amit mások okozhatnak. Ez a félelem megmérgezheti az egész életedet. Ezért maradj nyitott, és bízz ártatlanul, feltétel nélkül.
Virágba borulsz majd, és segítesz másoknak is virágba borulni, amint tudatára ébrednek, hogy téged egyáltalán nem tudnak rászedni, sõt éppen önmagukat szedik rá. Nem csaphatsz be újra és újra, vég nélkül valakit, ha õ töretlen bizalommal fordul feléd. Maga a bizalom fog visszalökni téged önmagadnak újra és újra.

(Osho)

Szem-üveg

" Apa és fia egy festmény, a Guernica elõtt állt. A kép rémületbe ejtette a srácot, aki elõbb csak elfehéredett, utóbb csendesen sírva fakadt. Az apa látta a történteket, de meg se moccant - háta mögött fejcsóválva súgtak össze az öregasszonyok. Nem sok idõ kellett, hogy egyikük fogadatlan prókátorrá váljon: a nõ nagymamás gügyögéssel, csokoládéval a kezében indult megvigasztalni a gyermeket, de az erõ, mi a férfi tekintetébõl vágódott felé, úgy sodorta el, mint száraz levelet a viharos õszi szél.

Ekkor az apa fiához fordult, és megszólalt:
- Fiam,mit látsz?
A fiú könnyeit nyeldekelve hajolt közelebb a kép mellett lévõ táblához, és lassan betûzte:
- Pablo Pic...asso: Gu.. Guernica.
A férfi elmosolyodott, majd újra megkérdezte:
- Fiam, mit látsz?
- Egy festményt. Apa, ez iszonyú! Emberek halnak meg, és az a ló...
- Fiam, mit látsz?
A kisfiú lassan abbahagyta a hüppögést. Elszánt tekintettel, állát vakargatva meredt a képre, majd egyszer csak megszólalt:
- Színeket.
- Ez az! - kiáltott elégedetten a férfi. Gyengéden megsimogatta a kisfiú fejét, leguggolt, s mikor tekintetük egy vonalba ért, megszólalt. - Nem látsz mást, csak színeket. Az iszonyat nem bennük van; ezek ugyanazok a színek, amelyekbõl a szivárvány is áll! Az elméd, a fejedben lévõ képek teremtik a félelmet: a tegnapi film, a tegnapelõtt olvasott könyv... vagy akár az,ahogy édesanyáddal nevelünk.
A férfi elhallgatott, térdeplõ alakjából szeretet áradt. Elégedetten nézte fia szemében az értelem csillogását, s miután látta, hogy szavai gyökeret eresztettek, tovább beszélt.
- Mert bizony, mi is tévedhetünk. A lehetõ legjobbat próbáljuk adni neked, de tévedhetünk. Akaratlanul is beléd ültethetünk olyan gondolatokat, melyek hatására a színek helyett félelmet látsz. S míg mi, édesanyáddal a lehetõ legkevésbé akarunk befolyásolni, sajnos a körülötted élõ emberek pont fordítva vannak ezzel: minden pillanatodat megpróbálják elvenni, hogy a valóság helyett azt lásd, mit láttatni akarnak veled, hogy....
Hogy a szívedben félelem legyen szivárvány helyett!
A férfi karjába vette fiát, s miközben a következõ kép elé léptek, megszólalt:
- Mindig jusson eszedbe: amikor azt hiszed, igaz, amit látsz, valójában nincs más, csak színek. Csak részek. Csak pacsmagok. Ami pedig az önálló színekbõl képet alkot, az nem az igazság, csak a lehetõségek egyetlen tükrözõdése."

/ részlet A J Christian, a Teljesség Tekintete c. könyvébõl /

Seminola patchwork

Bagi László Hezekiah: Sámán-szavak

Kenu fut le a csobogó patakon, arcomon könnycsepp,
Tenyerembõl kifakadó vér, s érzem a hegyi friss szellõt: lélegzet.
Két kondor kísér, az aranyló napkorong elõtt szárnyal.
Sorsot üzen méltóságuk, egy utat, mely ugyan nem könnyebb,
De rajta az álmokon túl - az ember: szeretetben érezhet,
S lassan lobogó tûz élteti, míg megküzd a benne rejlõ árnnyal.

A vadon szelíden simul szívembe, csillagokat hoz az alkony,
Kígyó, Kutya, Medve fénylik. Valahol távol sámán táncol és dalol.
Íjat feszít a holdsugár, s a kilõtt nyíltól gyöngyöz a víz,
Sodor tovább, míg a fák ága hajlong levél-zenével a parton.
Te itt vagy velem, és a Nagy Szellem tüze ég, átkarol,
S a világ egyetlen fény - hang, édes illat, érintés, boldog íz.

Bár fáj még a tegnap emléke, rajzolatja néma bizonyság,
De mi, egymásra talált szótlan hangok, mosolyban ringatózunk,
S bensõnk lángjait tükrözi szemeink csillogó bogara.
Terhekkel teli ajándékot kaptunk, utad könnyeiddel mosnád,
De tudod: ez feladat, s a Nagy Szellemek ösvényén hajózunk.
Azon - végül - hazatalál a Lélek, melynek testünk csak pohara.

/Hezekiah, Iszathámi, 2006. /

"A gondolatok akár a nyílvesszõk, nyomukat ott hagyják a célban.
Ügyelj a gondolataidra, különben egy napon önmagad áldozata leszel..."

Navaho közmondás

Oriah Hegyi Álmodó indián törzsfõ:

Nem érdekel

Oriah Hegyi Álmodó öreg indián verse:
Nem érdekel, hogy mibõl élsz.
Azt akarom tudni, hogy mire vágysz,
és hogy mersz-e találkozni szíved vágyakozásával,
Nem érdekel, hogy hány éves vagy.
Azt akarom tudni, megkockáztatod-e,
hogy hülyének néznek a szerelmed miatt,
az álmaidért vagy azért a kalandért, hogy igazán élj.
Nem érdekel, hogy milyen bolygóid állnak együtt a holddal.
Azt akarom tudni, hogy megérintetted-e szomorúságod középpontját,
hogy sebet ejtett-e már valaha rajtad árulás az életben,
és hogy további fájdalmaktól való félelmedben visszahúzódtál-e már.
Azt akarom tudni, hogy együtt tudsz-e lenni fájdalommal,
az enyémmel vagy a tiéddel,
Hogy vadul tudsz-e táncolni, és hagyni, hogy az eksztázis
megtöltsön az ujjad hegyéig anélkül, hogy óvatosságra intenél,
vagy arra, hogy legyünk realisták, vagy emlékezzünk
az emberi lét korlátaira.
Nem érdekel, hogy a történet, amit mesélsz igaz-e.
Azt akarom tudni, hogy tudsz-e csalódást okozni valakinek,
hogy igaz legyél önmagadhoz, hogy el tudod-e viselni
az árulás vádját azért, hogy ne áruld el a saját lelkedet.
Azt akarom tudni, hogy látod-e a szépet, még akkor is,
ha az nem mindennap szép, és hogy isten jelenlétébõl
ered-e az életed.
Azt akarom tudni, hogy együtt tudsz-e élni a kudarccal,
az enyémmel vagy a tiéddel, és mégis megállni a tó partján
és azt kiáltani az ezüst holdnak, hogy ?Igen?!
Nem érdekel, hogy hol élsz, vagy hogy mennyit keresel.
Azt akarom tudni, hogy fel tudsz-e kelni
egy szomorúsággal és kétségbeeséssel teli éjszaka után,
fáradtan és csontjaidig összetörten és ellátni a gyerekeket?
Nem érdekel, hogy ki vagy, és hogy jutottál ide...
Azt akarom tudni, hogy állsz-e velem a tûz középpontjában
anélkül, hogy visszariadnál.
Nem érdekel, hogy hol, mit és kivel tanultál.
Azt akarom tudni, hogy mi tart meg belülrõl,
amikor minden egyéb már összeomlott.
Azt akarom tudni, hogy tudsz-e egyedül lenni saját magaddal,
és hogy igazán szeretsz-e magaddal lenni az üres pillanatokban.

"A nyugati világ egészen addig laposnak tartotta a Földet, míg 500 évvel ezelõtt fel nem fedezte magának Amerikát, és rá nem ébredt, hogy a föld valójában kerek. Elég szomorú, hogy a nyugat tudósainak újabb 500 évre van szükségük, hogy ráébredjenek, az idõ sem lapos. Valójában nem más, mint hatalmas körforgás."

Patricio Dominguez

(pueblo törzs)

"A földi életet a Nap tartja fenn, és minden a Nap körül forog. A Napot éppen ezért gyakran Istennel, a világegyetemben mindenütt jelenlévõ életerõvel azonosítják. A Nap meleget, táplálékot és fényt ad a Földnek, akárcsak Isten, aki az igazság fényével eloszlatja a sötétséget, a Nap, mindent megvilágító erejével minden reggel a sötétségbõl a fénybe vezet bennünket. A Nap a világegyetem mûködõ energiáját testesíti meg. Reggel, amikor felébredünk, és életet adó sugarainak befogadásával köszöntjük tisztelettel a napot, köszönetet mondva az új napért, az új kezdetért, úgy érezzük, hogy kapcsolatainkat hirtelen melegség, fény és az új élet öröme hatja át.

Forduljunk keletre és üdvözöljük reggel a Napot. Hadd hatoljanak bensõnkbe a szeretet aranysugarai, hadd töltse meg lelkünket hála a Nap éltetõ energiájáért."

Tarry Lynn Taylor: Mennybõl az angyal vezesse léptedet

"Meg tudod-e mondani, hogy mi a szeretet?

Amikor mi szeretetre gondolunk, azonnal kiáramlást érzünk irántad és minden élet iránt. Szeretni annyi, mint adni. Amikor szeretsz, kiáramlik belõled valami, hogy segíthess és szolgálj.

De ugyanígy, ahogy nem lélegezhetsz ki anélkül, hogy belélegeznél, nem adhatsz szeretetet sem, ha nem fogadsz be szeretetet.

A szeretet kilégzés és belégzés, szíved mélyén égõ láng, melegség, bizonyosság, belsõ tudás. Amikor szeretet nélkül cselekszel, beszélsz, vagy gondolkodsz:

Boldogtalan vagy, mert hiányzik belõled a harmónia.

Ezt földi elméd nem hajlandó elismerni. A végletekig megy önmaga igazolásában, de ott mélyen, a lelked mélyén tudod, hogy hiányzik a harmónia, amikor nem érzel szeretetet.

A szeretet Isten, és Isten megnyilvánul a szívedben.

És ha nincs szeretet, saját árnyékodat kergeted, nem érted meg Isten szándékát, és Isten rejtély marad elõtted."

( White Eagle, 1987 )

Az elpusztíthatatlan bokor

Volt egyszer egy öreg indián, akinek csak egy gyereke volt, gyönyörûséges szép lánya. Úgy sugárzott az arca, mint a nap. Az apa mindennél jobban szerette a lányát, de állandóan szomorkodott, mert attól tartott, hogy elveszítheti. Egyre csak arra kellett gondolnia, hátha elrabolják, hátha férjhez megy, hátha meghal. Ha egyedül maradt, gyakran sírdogált magában, mert örök nyugtalanság fészkelte be magát a szívébe. Ó, bárha tudná a módját, hogy a lány ilyen szép, bájos és fiatal maradhasson, és mindörökre az övé lehessen. Ha valaki ezt a titkot elárulná neki, mindenét odaadná érte.

Történt egyszer, hogy a föld teremtõje leszállt az égbõl, és addig vándorolt idelenn, míg bele nem fáradt. Tudni való, hogy a teremtõ isten idõrõl idõre meglátogatja teremtményeit, és szemügyre veszi mindazt, amit teremtett. Ilyenkor nagy örömére szolgál, hogy újra araukán nyelven beszélhet. Véletlenül betévedt a szomorkodó apa kunyhójába, és miután mindketten, anélkül hogy ismerték volna, igen szeretetreméltóan fogadták, jó puha állatbõrökbõl a tûz közelében vetettek ágyat neki, megígérte titokban az öreg indiánnak, hogy teljesíti egy kérését. Így aztán az öreg kiöntötte elõtte a szívét, beszélt félelmérõl, elmondta, hogy egyetlen kívánsága, hogy lányát, ameddig csak él, megtarthassa. Az emberek ura így szólt hozzá:

- Tökéletesen boldog volnál tehát, ha lányod örökké élne, soha meg nem halna? Mindig veled maradna, és téged soha el nem hagyna?

Az öreg indián lelkendezve mondott igent. Az isten pedig örökzöld és elpusztíthatatlan yerba-bokorrá változtatta a szépséges lányt.

Azóta isszák az emberek a yerba-teát.

Yerba mate (mate tea): az araukária-erdõk legnépszerûbb növénye. Többek között Chile nemzeti itala is.

(Kéri András: Indiánok világa c. könyvébõl)

A tigris és a róka

Élt egyszer egy fiatal nõ, aki nagyon szerette volna megtalálni helyét a világban, és szerette volna tudni, hogyan figyelhet oda Isten bölcsességére. Vándorútra kelt. Amikor beért az erdõbe, találkozott egy szerencsétlen, lábatlan rókával. Szerfelett elcsodálkozott azon, miként maradhatott életben ez a róka? Várakozott, és figyelt. Alkonyatkor megpillantott egy tigrist. A fenevad egy állatot cipelt a szájában. Letelepedett a róka közelében, és felfalta zsákmánya javát, de a maradékot a rókának adta. A róka boldogan megette, amit kapott.

A fiatal nõ a következõ napon is figyelte a rókát, a tigris újból megjelent, és friss vadat hozott a lábatlan rókának. A nõ elámult, milyen ötletes módon gondoskodott az Isten a rókáról a tigris révén. Azt gondolta: Igen, így kell lennie! Csak csendben kell maradnom az erdõben, és Isten bizonyára nekem is megadja azt, amire szükségem van!

Úgy hitte, tényleg ennyi az egész. A következõ napon tehát bement az erdõ sûrûjébe, felmászott egy fára, és türelmesen várta, hogy Isten megsegítse, hasonlóan, mint ahogy a rókát is megsegítette. Sok-sok nappal és éjszaka ottmaradt a fán, és várt. Végül teljesen elgyöngült, és majdnem éhen halt. Megsemmisülten lehajtotta a fejét, de akkor valaki hangosan ráförmedt:

- Kelj fel, bolond leány, nyisd ki a szemed, és nézz szembe az igazsággal! Egészséges vagy! A tigris példáját kövesd, ne a nyomorék rókáét!

"Szórakoztató volt akkor élni. A Nagy Szellem éppen itt volt, az emberek dobszavának szívverésében pihent, táncolni tanította õket, és segített megtalálni a hangjukat.

Megtanította kihallani saját lélegzetüket a holló szárnycsapásainak suhogásából."

Gary Ferguson,/ kiálts az égre/ címû kötetébõl

A látomás

"A látomás az alázat, a bölcsesség és a türelem szülte ajándék.

Ha semmi mást nem tanulsz a látomás keresésébõl, csupán ezt, már akkor is rengeteget tanultál."

Amikor képzeletemben látom a Kondort szárnyalni a fellegekben, tudom barátaim, Nap gyermekei, újra otthon vagyok! Szívemben õrzöm a látomást!

/ Inti /

"Az igazi indián filozófiája szerint indiánnak lenni egyfajta tartást, szellemi állapotot jelent. Indiánnak lenni egyfajta létállapot, amit az ember a szívében hordoz. Ez azt jelenti, hogy a szív szavát követed, s mintegy energia-elosztóként mûködsz ezen a bolygón. Hallgatsz a szívedre, az érzéseidre, a megérzéseidre, hogy eloszthasd az energiádat, hogy a Föld és az Ég hasonló energiáit mágnesként magadhoz vonzzad, s a szívedbõl - lényed valódi központjából - újra eloszthasd. Ez a mi feladatunk."

Lakota indián asszony

Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy szegény indián asszony, akinek egyetlen boldogsága a fia volt.

Történt egyszer, hogy ez a fiú elment az anyjával az erdõbe, és egy kígyó halálra marta.
Az anya majdnem beleõrült a fia elvesztésén érzett fájdalomba. Elhúzódott a többiektõl, napokig nem jött elõ a sátrából. Ekkor az öreg, bölcs törzsfõnök összehívta a törzs apraját-nagyját, és a következõ határozatot hozta: mindenkinek, egyenként el kell menni látogatóba a gyászoló anyához, és el kell vele mondatni, hogyan történt az eset.
Az emberek követték a törzsfõnök tanácsát. Az elsõ látogatók még arról számoltak be, hogy szinte semmit nem értettek a történetbõl, annyira sírt szegény asszony. Amikor huszadszor mesélte el ugyanazt, már elapadtak a könnyei. Amikor pedig a törzs utolsónak maradt tagja is elköszönt tõle, a gyászoló anya kijött a sátrából, és hozzálátott, hogy elvégezze szokásos napi teendõit.

A kis közösség együttérzése, az, hogy "kibeszélhette" a bánatát, megvigasztalta.

A Föld szent tanításai

Ó, Föld, taníts meg a csendre,
Mikor a fû sem mozdul.

Add, hogy mindent úgy tûrjek,
Mint a sziklák az idõt.

Ó, Föld, adj oly alázatot,
Mit az ág ad a rügynek.

Hadd lehessek gondoskodó,
Mint anyám volt énvelem.

Adj nekem bátorságot is,
Mint a magányos fának.

Mutasd meg korlátaimat:
A teknõs sem tud repülni.

Hadd érezzek szabadságot,
Mit a sas érez az égen.

Add, hogy elfogadjam magam,
Mint élõk a halált.

Újítsd meg a testemet is,
Ahogy magot az esõ.

Add, hogy tudjak lemondani:
Olvadó hó az életrõl.

Taníts engem úgy örülni,
Mint száraz föld az esõnek.

Az Álomfogó

A legöregebbektõl tudjuk, hogy az álmok bûvös erõt hordoznak, és már azelõtt megérkeznek, mielõtt az ember elaludna. Az álmok õrzésére a régi öregek egy különleges hálót szõttek, melyet az alvóhelyük fölé akasztottak, és amikor az álmok végigjárták a háló fonalait, a rossz álmok egész egyszerûen eltévedtek és összekeveredtek, majd eltûntek a hajnal elsõ fényénél. A jó álmok ismerték a háló közepére vezetõ utat, így könnyen eljuthattak az alvó emberhez.

OHIYESA, VAPETON-SZIÚ INDIÁN

A bölcs ember mélyen hisz a csendben, mint a tökéletes egyensúly jelében. A csend a test, az értelem és a lélek teljes harmóniája. Az, aki védi saját személyiségét, csendesen és erõsen a lét viharaitól - nem mint a levél a fán vagy a hullámzás a fényes tó vizén -, az az õ, mûveletlen és mégis bölcs elméjében az élet ideális irányítása. A csend a jellem sarokköve.

Az emberi életnek nincs elõre megszõve a hálója.
Mindannyian egy szál vagyunk ebben a hálóban.
Amikor a hálót szõjük, akkor magunkért teszünk valamit.
Minden dolog összefügg, minden dolog kapcsolatban van egy másikkal.

/ Seattle fõnök /

***

A szóbeszéd olyan, mint dámázni a gonosszal; néha gyõzhetsz ugyan,
de a játszmát végül elveszíted.

/ Hopi indián bölcsesség /

***

A szellemek kétszer figyelmeztetnek, majd a harmadik alkalommal
magadra hagynak.

***