Fogadjátok szeretettel Szikszai Ilka Író-költõ Lélekrezdülés címû verses kötetébõl e csodálatos és elgondolkodtató, szívbõl jövõ verseit / Inti /

A Költõ

Valamit el szeretnék mondani,
Kevés a szó, mivel tudok közölni!
Csak írok magamból kifele,
Érzelmek: ez mesterséged címere.
Próbálod átadni azt, mi benned él
Gondolatok születnek, ez több az ihletnél
Megszállottként igéz téged saját bûvköröd,
Nem tudsz szabadulni, ez csak a te börtönöd!
Látomások fura csatája dúl lelkemben
De fel van oldódva minden az idõben
Neked nem számít, reggel, vagy éjjel van-e,
Tolladért nyúlsz, ez szíved fegyvere.
Örömmel végzed, mert asztrálsíkod
Mélyen gyökerezik,
Alkotás közben nem gondolsz rá;
Ezt majd értékelik?
Önátadással, nyíltan állsz, põrén:
Csupasz lelked adod ujjad bõrén.
/Szikszai Ilka/

***
Anyám jó

Anyám jó, mint a harmatozó fellegek,
Mikor szárazságtól a föld eped.
Minden szép virágban õt látom,
Kéklõ hegy õ napsütötte tájon.

Anyám patak, mely szomjamat oltja,
Aranyló búzamezõ, ki kalászát adja.
Áldott a keze, mely oly sokat dolgozott,
Kedves a szava, mely mindig vigaszt adott.

Anyám kõszikla, mire lehet építeni,
Biztos hely, hol lehet nyugodni.
Anyám bástya, ami körülvesz szüntelen,
Az õ szívébe sose legyen gyötrelem.
/Szikszai Ilka/

***
Fényvilágok idõtérben

Csomagolj engem csillagködbe,
Juttass magadhoz mindörökre.
Várj engem, mint újjászületettet,
Ringass szeretetedben,
Mint menekültet.
Szólíts, ha társtalan vagy:
Bíztatnod sem kell, megtalállak.
Szemeinket nyitjuk teljességben,
Fényvilágok várnak idõtérben.
/Szikszai Ilka/

***
Építs légvárat

Építs légvárat, ha már az igazit leromboltad.
Rakj gyémántkövekbõl pirosan izzó palotát,
Vidd oda, akit szeretsz és formáld át!
Gyúrd ki színes gyurmából az ideát,
Lehelj bele lelket és boldogság vár rád!
Teremts magadnak kéken izzó álmokat,
Szõdd át örömmel és állítsd ki magadnak!
Nézz rá és gyönyörködj mûvedben:
Aztán lélegezz nagyot önelégülten!
/Szikszai Ilka/

***
Ha te vagy

Ha te vagy hûs patak,
Nálad oltom szomjamat.
Ha te vagy hegyek sörénye,
Kis domb vagyok öledbe.

Ha te vagy tenger végtelene,
Vízcseppként hullok kebledre.
Ha te vagy a földön a fény,
Szemeimet rád nyitom én.

Ha te vagy a zúgó, vad vihar,
Szellõvé változom, takarj!
Ha te vagy egy nagy barlang,
Félelem nélkül belépek rajtad.

Ha te vagy a sziporkázó égbolt,
Kis felhõvé változom, sodorj!
Ha te vagy, akinek örülök én;
Köszönöm a szép újjászületést!
/Szikszai Ilka/


A lélek éneke

Kelet-Afrikában van egy törzs, ahol a gyerek megszületésének idejét nem a világrajövetelének napjától, sõt nem is a fogantatás napjától számítják. E törzs számára a születés kelte azt a napot jelöli, amikor a leendõ anya elõször gondol majdani gyermekére. Az anya, amikor úgy érzi, eljött az ideje, hogy gyermeke legyen, elvonul az erdõbe, és magányosan ül egy fa alatt mindaddig, amíg bensõjében meghallja gyermeke énekét.

Amint ez megtörtént, az anya visszatér a falujában, és megtanítja az éneket a leendõ apának. Ezután ezzel az énekkel hívogatják a gyereket. Miután a gyerek megfogant, az asszony a méhében hordott kisbabának énekel, és megtanítja a dalt a falu bábáinak és öregasszonyainak, akik a vajúdás alatt és a születés csodálatos pillanatában ezzel az énekkel köszöntik a gyermeket.

A szülés után valamennyi falubeli megtanulja az újszülött énekét. Ez a dal ezután élete minden fontos pillanatában elkíséri. Ezt éneklik neki, amikor valami baja esik, éneklik gyõzelmek, szertartások, felavatások alkalmával vagy a házasságkötési ceremónián. Amikor élete végén szerettei összegyûlnek a halálos ágyánál, utoljára hangzik fel a dal.

/ Jack Kornfield /

John Smith, akit napjaink egyik megvilágosodott mesterének tartanak – igaz, õ mindig
sírva fakadt e kijelentés hallatán -, egyik tanítványától a következõ kérdést kapta.
- Mester, mondd, mikor lesz boldog a nõ, s mikor a férfi?
- Amikor a férfi nõ lesz, a nõ pedig férfi.
- S Mester, hogyan lehetséges ez?
- Csak úgy, ha a nõ nõvé, a férfi pedig férfivé válik.
- Mester, ezt… ezt nem értem.
John Smith egy darabig hallgatott, majd megszólalt:
- Akkor leszel nõ, ha eszel csak az evésért,
nevetsz csak a nevetésért,
szeretkezel csak a szeretkezésért,
és élsz csak az életért.
Akkor leszel férfi, ha
dolgozol csak a dolgodért,
utazol csak az utadért,
szeretsz csak a szeretetedért,
és élsz csak az életedért…
S ha nõvé lettél, élsz önmagadért,
ha férfi lettél, élsz az életért.

/ A. J. Christian; A teljesség tekintete címû könyvébõl /

A filozófia

"Amikor belsõ fejlõdésünk érzékelése eltompul, a külvilág zaja felé fordulunk, és elveszítjük élõ középpontunk érzékelésének minden képességét, elidegenedünk szellemi erõinktõl, és úgy próbáljuk megtalálni a kiteljesedést, hogy védelmezzük és kényeztetjük személyiségünket, olcsó ingerek izgalmaiba menekülünk, ösztönös vágyainkat elégítjük ki, vagy az elme játékaiban veszünk el.

Menekülünk önmagunk elõl…Lemondunk a bennünk található elpusztíthatatlannal való kapcsolatról a múlandó világban található biztonságért. A lét nyugodt hangjait belefojtjuk az értéktelen illúzió zajába. Szívünk mélyén ott van a titkos tudás arról, hogy az igazi nyugalom, amelyre a lélek vágyik, több mint a zaj áldásos hiánya, több mint puszta nyugalmi egyensúly."

Spiritualitás

Spiritualitás, õszintének lenni
Spiritualitás, spontánnak lenni
Spiritualitás, hitelesnek lenni
Spiritualitás, mindent szeretni

Spiritualitás, pohár bort meginni
Spiritualitás, szerelemmel lenni
Spiritualitás, szexet mélyen átélni,
Spiritualitás, önmagunkat kinevetni

Spiritualitás, hûnek lenni
Spiritualitás, szelídnek lenni
Spiritualitás, gyermeknek lenni
Spiritualitás, mindent szeretni

Spiritualitás, diófa levelet sepreni
Spiritualitás, más embert segíteni
Spiritualitás, számlákat befizetni
Spiritualitás, embernek maradni

Spiritualitás, önmagunkkal lenni
Spiritualitás, másokban ott lenni
Spiritualitás, szabadnak lenni
Spiritualitás, mindent szeretni

/ Inti /

Az éjjel álmot láttam...

Az éjjel álmot láttam,
Álmomban lepke voltam.
Virágporban lejtettem táncom,
Mely szinte aranynak látszott.
Oly könnyû voltam és kecses,
Kis lepke módra repkedtem.
Egybe olvadtam a tájjal,
Mint egy fiú a lánnyal.

Az éjjel álmot láttam,
Álmomban szellõ voltam.
A tájjal lágyan ölelkeztem,
Minden arcot érintettem.
Hozzá bújtam minden lényhez,
Cirógattam minden szépet.
Egybe olvadtam a tájjal,
Mint egy fiú a lánnyal.

Az éjjel álmot láttam,
Álmomban leány voltam.
Én csak téged öleltelek,
Te lágyan súgtad, szeretlek.
Szavaid, mint könnyû szellõ,
Simogatták gyönge lelkem.
S egybe olvadtunk egymással,
Mint lágy szellõ a határral.

/ Nagy Veronika /


Csak tánc az élet


Ártatlan tánc, õrült forgatag,
Száll az öröm és kín hangja.
Táncol a világ, pörög az élet,
A nappal öleli az éjjelt.
Táncol az élõ a holttal
Ölelkezik a nap a holddal.
Csókot vált a kín, s az öröm,
Egymást váltja zene, s csönd.
Párját elhagyni képtelen,
Hívja magához a nap az éjjelt.
A nappal megöli kedvesét, az éjt,
Hogy aztán világos legyen az ég.
S az hamvába csókol az éjnek,
Hogy feltámadjon, s éljen.
S most az éj öli meg a nappalt,
Hogy most ismét lehessen holnap.
Szemébe fájdalom, s könny szökik,
De tudja ennek így kell lenni.
Örök körforgás, mit elhagyni nem lehet,
Örök fájdalom, mit szerelem övez.
Egy tánc, mi egy életre szól,
Egy dal, mit örökké dalolsz.

/ Nagy Veronika /



Tatiosz: A szív törvénye


Ne hajolj meg a sors elõtt, csak azért, mert az úgy kívánja. Célod van, s aki ismeri a célt, merje birtokolni a rávezetõ eszközöket is.
Ha mégis elgyöngülnél a cél elõtt, fordulj a szívedhez tanácsért. Egy kis késlekedés nem árt: ami hamar áll elõ, hamar a semmibe vész. Nincs jobb társ az erõs szívnél, mely a kellõ pillanatban átsegít a bajokon. Élj a szív törvénye szerint!
Akinek célja: a helyes élet – annak eszköze: az emberség.



"Elõször meditálj, légy boldog, és akkor elönt a szeretet. Akkor csodálatos lesz másokkal lenni, és csodálatos lesz egyedül lenni is... Minden egyszerûvé válik. Nem függsz másoktól, és te sem teszel másokat függõvé magadtól. Akkor az igazi barátság lesz. Sosem lesz belõle kapcsolat, mindig csak egy kapcsolódás lesz.

Kapcsolódsz, de nem csinálsz belõle házasságot. A házasság félelembõl születik, a kapcsolat szerelembõl. A kapcsolódás addig tart, amíg a dolgok csodálatosak, és van mit megosztanod a másikkal. De amint úgy látod, hogy eljött az elválás pillanata, mert útjaitok ennél a keresztezõdésnél ketté válnak, mondj búcsút, és légy nagyon hálás mindazért, amit a másik jelentett neked; mindazért az örömért, boldogságért és csodálatos pillanatért, amit megoszthattál vele. Gyötrõdés és fájdalom nélkül - egyszerûen különváltok."

Osho




" Amikor az ember átégett valamennyi, maga teremtette poklon, és általa alkotott, százezerszeres káprázatmennyország kínná vált gyönyörén, elérkezett érett életõsze sötéten izzó, keserû magányához.

Szörnyû hiányérzet valami után, aminek nem tudja a nevét.”

Szepes Mária: szómágia



"A boldogságot csak az bírja el, aki elosztja. A fény csak abban válik áldássá, aki másnak is ad belõle. Mert amikor bennünket elküldtek, az útrabocsájtó Hatalom így szólt:
Rád bízok minden embert külön, kivétel nélkül mindenkit, segíts, adj enni, adj ruhát, mindenkire vigyázz úgy, mint magadra, és ne hagyd a sötétségben elmerülni. Amit szerzel, amit elérsz, amit tudsz, amit átélsz, osszad meg. Az egész világ a tiéd. Szabad vagy a kövektõl az éterig. Ismerd meg, hódítsd meg, senki se tiltja, de jaj neked, ha magadnak tartod. Elbocsátlak téged is, mint mindenkit: felelõs vagy minden emberért, aki veled él, s el kell számolnod minden fillérrel, amit magadra költesz, minden örömmel, amit magadba zártál, és minden boldog pillanattal, amit magadnak tartottál meg. Most eredj és élj, mert a világ a tiéd."

(Hamvas Béla)


Mert jól tudom, hogy lenne másik élet
És másik csillag, másik szerelem
És nincsen, aki megszabja nekem,
Hogy mit féljek, mire várjak, mit reméljek

Miféle kínban, szenvedélyben éljek,
Kinek a szemére függesszem szemem,
És kinek a kezétõl gyúl ki testemen
A láz, miféle éjben él a lélek

S miféle fényben fürdik boldogan
Mert nincs elõre elrendelve semmi,
Hogy kit kéne gyûlölni és szeretni

S ha sorsa van, választott sorsa van
Mindenkinek, hát lettem, ami lettem,
De nem azért, mert másként nem tehettem

/Markó Béla: Számadás elõtt/

Édes könnyek


Hullnak a könnyeim
Öröm és bánat könnyei
Boldog vagyok, teljen a tenger
Egyszer ezen hajózok el innen.
Messzi földre térek
Hol õseim egykor éltek
Felidézek minden képet, szépet
Mit megtanultam réges-régen.
Felidézek szerelmet
Édes, édes keservet
Boldog szabadság, itt vagyok
Tudd, mindörökre hû maradok.
Indulok tovább, tovább
Ahol örök boldogság vár
Könny tengerem egyre csak nõ
Indul a hajóm, ha itt az idõ.

/ Inti /

Az életnek értéket csak a szolgálat adhat, amellyel az emberek ügye felé fordulunk. Egy kissé szigorúan és általánosan hangzik, de ez az egyetlen igazság, melyet minden következménnyel megismertem. Senki nem ülhet a virágos réten, mint Ferdinánd, a bika, és nem szagolhatja büntetlenül a szép virágokat. Ember vagy, tehát embermódra és az emberek között kell élned.
Embermódra élsz, ha igazságosan élsz. Ha minden cselekedeted és szavad alján a szándék van: nem ártani az embereknek. Ha megkísérled - feltûnés és hiú szerep nélkül - segíteni az embereket. Néha csak azzal, hogy nem hallgatod el, az egyszerû igazságokat. Néha csak azzal, hogy nem mondod tovább, amit mások hazudnak. Néha csak azzal, hogy nem mondasz igent, amikor mindenki kiabál: "Igen, Igen!" Egy életen át, következetesen, nem beleegyezni abba, ami az emberek hazugsága, nagyobb hõsiesség, mint alkalmilag, hangosan és mell veregetve tiltakozni ellene. A halálos ágyon csak akkor pihensz nyugodtan, ha minden nap, minden öntudatoddal, az igazságot szolgáltad. Néha nagyon egyszerû és kicsinyes az igazság. De te ne válogass. Ennyi az élet értéke.

/ Márai Sándor: Az ember értékérõl /

"Gyerekkoromban magányosnak éreztem magam, és az vagyok ma is még, mert olyasmiket tudok és vagyok kénytelen jelezni, amikrõl mások láthatóan nem tudnak és többnyire nem is akarnak tudni. A magányosság nem úgy jön létre, hogy senki nincs körülöttünk, hanem sokkal inkább azáltal, hogy senkivel nem lehet megbeszélni olyan dolgokat, amelyeket fontosnak érzünk, vagy hogy az ember érvényesnek tekint olyan gondolatokat, amelyeket a többiek valószínûtlennek tartanak. Aki többet tud másoknál, elmagányosodik. De a magányosság nem szükségképpen ellentéte a közösségnek, tudniillik senki nem érzi jobban a közösséget, mint a magányos ember, és a közösség is csak ott virágzik, ahol külön-külön senki sem felejtette el a maga sajátszerûségét, és nem azonosul a többiekkel."

/ Carl Gustav Jung /

Szemben a közhittel, a lusta ember nemcsak az, aki átalussza az idõt vagy ölbe tett kézzel üldögél. A restségnek létezik egy sokkalta megtévesztõbb és kifinomultabb formája. Az a fajta sürgés-forgás, lázas tevés-vevés, ami a valódi cselekvés megkerülése. Némi "filozófíával" azt mondhatnám, hogy ezer tetszetõs tévedés se pótol egyetlen igaz gondolatot se súlyban, se erényben.
A pontos, igaz cselekvés az, amelyik számba veszi és mérlegeli a "pálya" minden nehézségét, és a "véletlenek" esetleges szélfúvását éppúgy, mint a föladat "bemérhetõ" részét, persze nehéz, s nemegyszer kevésbé látványos a vaksi "szorgoskodásnál". A közvélemény könnyen ítél a látszat után, s az izzadtságot legtöbbször a koncentrált figyelem elébe helyezi. Pedig ez a csúsztatás melegágya ennek a fajta kritikai lustaságnak és elõítéletnek, mely melegágya a burkolt restségnek, belsõ tunyaságnak, s csupán képmutató változata a hétalvásra ítélt mesebeli semmittevésnek. Ahogy a félelem és élhetetlenség a betegségbe, úgy menekül nemegyszer a belsõ restség az aktivitásba, a minõség megkerülésével a középszerûség tevékeny gyakorlatába.

/Pilinszky János/

Két dolog létezik, ami megakadályozhatja az embert álmai megvalósításában :
az egyik, ha eleve nem hisz bennük,
a másik, ha egy váratlan sorsfordulat könnyebben elérhetõvé teszi õket.
Ilyenkor megijed az ismeretlentõl, az úttól, aminek nem látja a végét,
az elõreláthatatlan kihívásoktól és attól,
hogy örökre meg kell válnia a megszokott kis dolgaitól.
Az emberek változásra vágynak, de közben azt is akarják,
hogy minden maradjon a régi.

/Paulo Coelho/

Ha mások korholnak, gyûlölnek, és ezt ki is fejezik, fordulj a lelkükhöz, nézz a mélyére és lásd, milyen emberek!
Akkor rájössz, hogy a rólad alkotott véleményük miatt nem kell nyugtalankodnod.

/Marcus Aurelius/

"Szeressétek egymást, de a szeretetbõl ne legyen kötelék:
Legyen az inkább hullámzó tenger lelketek partjai között.
Töltsétek meg egymás serlegét, de ne igyatok egyazon serlegbõl.
Kínáljátok egymást kenyeretekbõl, de ne ugyanazt a cipót egyétek.
Daloljatok, táncoljatok együtt, és vigadjatok, de engedjetek egymásnak egyedüllétet.
Miként a lant húrjai egyedül vannak, habár ugyanarra a dallamra rezdülnek.
Adjátok át szíveteket, de ne õrizzétek egymás szívét.
Mert szíveteket csak az Élet keze fogadhatja be.
És álljatok egymás mellett, de egymáshoz ne túlontúl közel:
Mert a templom oszlopai távol állanak egymástól,
És a tölgyfa meg a ciprus nem egymás árnyékában növekszik"

/ Kahlil Gibran /